A nemzetgazdasági tárca vezetői rendszerint leosztják egymás között a kommunikációs szerepeket. A kedvező hírek világgá kürtölését Varga Mihály miniszter szereti magára kiszignálni, a kevésbé kellemesek Banai Péter Benőre, az államháztartásért felelős államtitkárra várnak. A szereposztás kulisszatitkát maga a tárcavezető árulta el. Így hát aligha okozott meglepetést - megpillantván az államtitkárt a televízió képernyőjén -, hogy a mindig sótlan főbürokrata legfrissebb bejelentése nyomán nem a derű óráit fogjuk számolni, némi önigazoló magyarázkodással körítve. Banai Péter Benőre azt a korántsem könnyű feladatot bízták, hogy értelmezze: miképpen történhetett meg az a csúfság, miszerint júniusban minden idők legmagasabb GDP arányos államháztartási hiányát sikerült összehozni. Ez az állítás ugyanakkor némi korrekcióra szorul, ugyanis tavaly decemberben egyszer már megdőlt a rekord, bármily furcsa - kormányzati parancsra. Mikor Vargáék, közeledvén az év vége, azt érzékelték, hogy kicsit jobban áll a költségvetés deficitje az előzetes várakozásoknál, elérkezettnek látták az időt az értelmetlen pénzszórásra. Az erkölcsi aggályokat félretéve működésbe hozták a költségvetési pumpájukat, amellyel ugyan kedvezőtlen irányba befolyásolták a hiányt, de nagy-nagy szerencséjükre a brüsszeli kritériumokba még ez is belefért.
A decemberi és a júniusi helyzetben akad még valami közös: mind a kettőt a hazardírozás szülte. Tavaly az a téveszme vezérelhette a pénzügyi vezetést: túl jók vagyunk, eljött az idő, hogy nemzetgazdasági szintű hobbinkra is áldozhassunk. Most viszont Banai államtitkár nem hagyott kétséget afelől, hogy a szerencsejáték egy más fajtáját űzték. A kormány a később érkező uniós támogatásokat a költségvetés terhére megelőlegezte a kedvezményezettek érdekében. Több mint ezermilliárd forintról van szó! Ki gondolta volna, hogy - érvelése szerint - a hiány növelése a "költségvetés kedvező helyzetét" bizonyítja? Tegyük hozzá: jelenleg!
A brüsszeli elszámolási mechanizmus ismeretében örömünk csak visszafogott lehet. Az Európai Unióval el kell számolni. Hibás az a logika, mintha mi előlegeztünk volna a közösségnek. Az igazság pillanata majd csak akkor jön el, ha kiderül: mennyit fogadnak be a számláinkból. Azt mondani sem kell, hogy korrupcióval átitatott országunk nem a brüsszeliek kedvence. Nem szükséges jóstehetség ahhoz, hogy az uniós fejlesztési pénzek elosztásáért felelős Lázár János kancelláriaminiszter néhányszor ismét Canossát jár majd a belga fővárosban, hogy rendezze számláinkat, s a rutinszerűvé vált Kormányinfóin megkönnyebbülten sóhajtson fel, ha néhány százmilliárd forintot nem a költségvetési veszteségek oltárán kell feláldoznunk.
Most azonban elszaladhatott a ló: iszonyúan rosszul fest, hogy fél év alatt a költségvetés hiánya az éves lefutás háromnegyedénél jár. Az önkormányzatok és a vállalkozások gyorsított beetetése már a 2018-as országgyűlési választások előszelének tekinthető. Csak nehogy orkánná váljon!
