Irak;Moszul;

2017-07-10 07:38:00

Felszabította Moszult az iraki haderő

Haider al-Abadi iraki miniszterelnök a helyszínen, Moszulban gratulált az iraki hadseregnek a város felszabadításához, s a katonák "hősies küzdelméhez" - közölte irodája. A harcok kilenc hónapon keresztül tartottak. A várost szinte földig rombolták. A harcok során több ezren haltak meg és 900 ezren menekültek el. Előzőleg Robert Sofge amerikai dandártábornok azt közölte, a hadsereg közel áll ahhoz, hogy teljes egészében visszafoglalja a várost az Iszlám Államtól (IS). Mint az AFP-nek elmondta,a "úgy vélem ez, nagyon rövid időn belül megtörténik” . Hozzátette, azok az IS-fegyveresek, akik a városban maradnak, halálukig harcolnak. Hétvégén egy női öngyilkos merénylő repítette a levegőbe magát a városban. „Annyi kárt okoznak harcosaik, amennyit csak lehet” – közölte a dandártábornok. Moszul Irak második legnagyobb városa. A dzsihadisták 2014-ben foglalták el a metropoliszt.