Előzetesben a Sound tolvajai

Publikálás dátuma
2017.07.12. 13:31
A tömegben könnyen "dolgozhattak" a tolvajok. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Ügyészségi javaslatra előzetes letartóztatásba helyezte a siófoki bíróság azt a négy belga és egy olasz fiatalt, akik Zamárdiban a Balaton Sound fesztiválon paprika srpayt használva fosztogatták bulizó társaikat.

A megalapozott gyanú szerint a 23-26 év közötti férfiak egymással előzetesen megegyezve, tevékenységüket összehangolva követték el a bűncselekményeket: a tömegben szórakozók nyakából – jellemzően hátulról – letépkedték aranyláncaikat, s így nagyjából egymillió forintnyi ékszerhez jutottak. A rendőrség lopás miatt indított eljárást ügyükben, a bíróság a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt rendelte el a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

Szerző

Vihar után erdőtűz Bugacon

Kidőlt fák és az aljnövényzet gyulladtak meg Bugac közelében, egy erdőben. Öt hektáron pusztítanak a lángok, amelyekkel a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a kecskeméti és a kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal küzdenek. A munkájukat nehezíti, hogy a tűz helyét csak gyalog lehet megközelíteni – írja honlapján a katasztrófavédelem.

Szerző
Témák
erdőtűz Bugac

Késelés Tiszalökön – Gyermekek is megsérültek

Publikálás dátuma
2017.07.12. 11:30

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének elkövetése miatt indított nyomozást Szentesi Zsolt 32 éves tiszalöki lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi ma, a hajnali órákban bement volt élettársa tiszalöki lakóházába, ahol egy késsel megsebesítette a 37 éves nőt, valamint gyermekeit, egy 13 éves fiút, egy 15 éves és egy 18 éves lányt. A férfi ezt követően ismeretlen helyre távozott. A rendőrség a hajnali óráktól nagy erőkkel keresi, ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki.
A keresett személy körülbelül 170 centiméter magas, vékony testalkatú, fülei elállóak. Haja színe barna és rövidre nyírt. A bűncselekmény elkövetésekor kék színű nadrágot és piros színű pólót viselt.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-42/524-600 telefonszámon. Névtelensége megőrzése mellett bejelentést tehet a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, 112 központi segélyhívószámok valamelyikén.

Szerző