MSZP;rendkívüli ülés;felsőoktatási törvény;

2017-07-14 07:06:00

Civilek, lex CEU, nyilatkozatháború

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi az MSZP annak érdekében, hogy módosítsák a felsőoktatási törvényt. 

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke és európai parlamenti képviselője szerint a magyar Országgyűlésnek és a kormánynak a következő egy hónapban tökéletes választ kell adnia arra, miképpen módosítja a felsőoktatási törvényt, hogy az összhangban legyen az európai alapszerződéssel és joggal, máskülönben az Európai Bíróság elé kerül az ügy. Ha Magyarországnak mégis bírságot kell fizetnie, azért csak Orbán Viktor kormányfő a felelős - tette hozzá.

A Fidesz közleményben reagált: szerintük a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban hazug dezinformációs kampány folyik, amihez Brüsszel és a szocialisták is asszisztálnak. Úgy vélik, a módosítás által érintett külföldi egyetemek és országok mind együttműködőek a magyar kormánnyal, kivéve a "Soros-egyetemet", vagyis a CEU-t. Lázár János kancelláriaminiszter ugyancsak tegnap jelentette be: Szijjártó Péter külügyminiszter ma megállapodást ír alá Maryland állammal arról, hogy tovább folytathatja működését Magyarországon a McDaniel Egyetem. A CEU-val kapcsolatban mindössze annyit közölt, folytatódnak a tárgyalások New York állammal.

Lázár a civil törvény ügyében indult kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban is szűkszavúan nyilatkozott, csupán annyit mondott, egyelőre az Európai Bizottságon a sor. Sokkal bőbeszédűbb volt Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára jelezte, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy nagyobb legyen az átláthatóság "a külföldről pénzelt aktivistacsoportok" - amelyek nagy részét szerinte Soros György finanszírozza - ügyében, így a kabinet áll a kötelezettségszegési eljárás elébe.

Ujhelyi István szerint Orbán Viktor szándékosan provokálja az európai döntéshozó intézményeket, és megpróbálja úgy beállítani az összes ilyen jogi vitát, mintha Soros megbízására Brüsszel támadná a magyar kormányt.

Az Amnesty-t csak bíróság kötelezheti

A civiltörvény célja, hogy megbélyegezze és démonizálja a civileket. A Bizottság mai üzenete egyértelműen jelzi, hogy ez nem elfogadható az EU-ban, és biztosak vagyunk benne, hogy ezzel a bíróságok is egyet fognak érteni - mondta az Amnesty International (AI) brüsszeli irodájának vezetője. Iverna McGowan hangsúlyozta: az AI egészen addig nem tesz eleget a törvény előírásainak, ameddig arra bíróság nem kötelezi.

McGowan szerint, miután a törvény durván sérti az uniós szabályokat és az egyesüléshez való jogot, Magyarországnak hatályon kívül kell helyeznie még mielőtt további károkat okoz a civil szervezetekben, és az általuk nyújtott fontos szolgáltatásokban is. A külföldről támogatott szervezetek számára ennek a bejelentésére nyitva álló határidő szerdán járt le. Az AI Magyarország tagjai egyhangúan úgy döntöttek, hogy az egyesület nem tesz eleget a törvény előírásainak és az Alkotmánybírósághoz fordul.