Soros György;változás;plakátok;propaganda;

2017-07-14 07:00:00

Soros megy, de új plakáttámadás jön

 Bár a Soros-ellenes utcai plakátkampány véget ér, az úszó vb-t követően újabb negatív kampányba kezdhet a kormány.

Amennyiben döntés születik egy kormányzati tájékoztató kampány elindításáról, arról az eddigi gyakorlatnak megfelelően tájékoztatni fogjuk a sajtót - ennyit válaszolt lapunknak a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK), miután a Magyar Nemzet azt írta: a Fidesz rövidesen újabb negatív kampányba kezd.

Egy héttel azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök még azt közölte „a kontrollálatlan, többi között antiszemita indulatok” elszabadulásától tartó zsidó szervezettel, a Mazsihisszel, szó sem lehet a Soros-féle kampány leállításáról, a KTK szerdán jelentette be, mégiscsak leszedik az üzletembert támadó plakátokat. Azt állították, eleve így tervezték a kampány kifuttatását, „ennek megfelelően a nemzeti konzultáció utókampányának második szakasza az eredeti tervek szerint, július 15-én zárul”. Arra lehet számítani, hogy a repülőtérre vezető út, az autópályák mellől, a pályaudvarok környékéről már ma eltűnhetnek a plakátok. Ennek elsődleges oka, hogy a pártvezetés – ahogy arról szerdán az ATV.hu kormányzati forrásokra hivatkozva is beszámolt – nem szeretné, ha a vizes világbajnokság miatt a nemzetközi figyelem fókusza a kormány negatív kampányára terelődne.

Fogynak a Soros-arcok a Róbert Károly körúton - FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Fogynak a Soros-arcok a Róbert Károly körúton - FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Orbán azt akarja, hogy a Magyarországgal foglalkozó hírek a következő hetekben kizárólag a sportsikerekről és a szervezők munkájáról szóljanak. Nem igazán jött be a kormányfő stratégiája, hiszen az elmúlt napokban számos külföldi orgánum és politikus számolt be a hazánkban zajló folyamatokról. A hét végén például Michael Roth, Németország Európa-ügyekért felelős államminisztere járt Budapesten, ő azt mondta: „nincsenek szavak a Soros György-ellenes állami plakátkampányra.” Az érintett is megszólalt a BBC-nek: Soros György szerint a kampány antiszemita. Az üzletember egyébként eddig kerülte a nyílt konfrontációt a magyar kormánnyal, most viszont külön köszönetet mondott azoknak, akik a kabinet ellen tiltakozva letépkedték az őt ábrázoló plakátokat. Ráadásul hiába Orbánék „mosakodása” a nyugat-európai médiát különösen foglalkoztatja az a kérdés, hogy a zsidó származású Soros elleni hangulatkeltés rájátszik-e az antiszemita indulatokra.

Nem adott volna díszpolgári címet Tarlós István főpolgármester Soros Györgynek 2002-ben, de a cím visszavonása szerinte indulatspirált indíthat be - tudatta csütörtökön a Főpolgármesteri Hivatal. Kedden az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szólította fel a Fővárosi Közgyűlést Soros György díszpolgári címének visszavonására. Másnap a Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt is közleményben állt ki az üzletember mellett, s azt írták: Soros György jogosan kapta az elismerést, s kiérdemelte azt.