Sebastian Vettel;Forma-1;Lewis Hamilton;Brit Nagydíj;

2017-07-14 07:54:00

Hamilton hazájában folytatódik a versenyfutás

Kilenc futam után három csapat négy különböző pilótája nyert futamot, így a húszfutamos vb féltávja előtt izgalmasan alakul a világbajnokság. Habár a Ferrarit vezető négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel az egy héttel ezelőtti, osztrák versenyen ismét növelni tudta fórját a sportág bölcsőjének nevezett pályán, Silverstone-ban (ahol 1950-ben az első F1-es futamot rendezték – a szerk.) háromszoros világelső riválisa lesz otthon – szó szerint, hiszen 2008 mellett 2014-ben, 2015-ben és tavaly is ő nyert.

Hogy aztán Hamilton mennyire élvezheti a közönség támogatását, talány, szerda este ugyanis nem volt népszerű Londonban: noha rajongóinak előre jelezte jelenlétét, elhúzódó nyaralása miatt a mezőnyből egyedüliként mégsem vett részt egy nagyszabású utcai bemutatón. Így amikor a műsorközlő vagy a versenytársak megemlítették a nevét, szórványos füttykoncertben törtek ki a csalódott drukkerek. Persze, valószínűleg nem ezen múlik majd a verseny.

„Lewis kemény csatát vív a világbajnoki címért, és a spielbergi hétvége után úgy érezte, hogy szüksége van néhány szabadnapra. Silverstone-ban viszont már megnézhetik őt a rajongók” – vette védelmébe pilótáját Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója.

Hamiltonnak volt min elgondolkodni görögországi nyaralása során, hiszen előzetesen nem sokan fogadtak volna rá, de a britnek hátrafelé is figyelnie kell. Az Ausztriában idénybeli – és egyébként pályafutása – második futamgyőzelmét ünneplő új márkatársa, Valtteri Bottas is „látótávolságon” belül van, ami az összetett versenyt illeti. A visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg helyére igazolt finn felveszi a versenyt csapattársával, így kivívta Wolff és az istálló elismerését is.

„Valtteri minden versenyen egyre erősebbé válik. A bakui remek visszajövetele után remekül végezte a munkáját és megérdemelte az Ausztriában aratott győzelmet” – méltatta Bottast Toto Wolff. – Lépésről lépésre érte el ezt a sikert, a koncentrációja alatt tartotta a dolgokat, és az eredmények magukért beszélnek – tette hozzá az osztrák.

Bárhogy is alakul a hétvége, izgalmas versenyre van kilátás.

A Brit Nagydíj programja:

Péntek

1.szabadedzés 10.00-11.30

2.szabadedzés 14.00-15.30 (tv.: M4 Sport)

Szombat

3.szabadedzés 11.00-12.00

Időmérő 14.00-15.00 (tv.: M4)

Vasárnap

Futam (52 kör) 14.00 (tv.: M4)