Kossuth a fasorban sincs, Petőfi egy lúzer Orbán mögött

Publikálás dátuma
2017.07.20. 11:16
Fiatalok érkeznek a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborba (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2017. július 18-án, a
A kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-i népszavazás bukását igyekeztek feldolgozni 2017. július 19-én, szerdán Tusnádfürdőn a Bálványosi Szabadegyetemen. A mostani nyilvános terápia különlegessége az volt, hogy ezúttal az akkor még javában MSZP-s Szili Katalin is bekapcsolódott a dologba, és felelevenített néhány kulisszatitkot is az akkori szocialista mindennapokból – írja az Index.

2004 feldolgozása közben arról is értesülhettünk, mivel is foglalkozik a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, ugyanis a moderátor, Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója ismertetett néhány adatot a „a külhoni magyarság iránti nemzeti érzékenyítést célzó” kutatásból.

A magyarországi társadalom körében végzett vizsgálatban külön rákérdeztek, hogy melyik történelmi vagy ma is élő személy képviselő legjobban a magyar nemzetet. Hogy, hogy nem: Orbán Viktor nyerte a versenyt. Bali azt mondta, hogy inden válaszadó 3 személyt jelölhetett meg, és Szent Istvántól Göncz Árpádon át Hosszú Katinkáig sokféle válasz született. Ebből rajzolódott ki a következő élmezőny:

Orbán Viktor 18,2 %

Kossuth Lajos 15,5 %

Széchenyi István 11,8 %

Petőfi Sándor 9,5 %

Áder János 6,6 %

Ugyanebből a kutatásból derült ki az is, hogy a magyarok megítélése szerint mely kormányok tették a legtöbbet a határon túliakért. Az első és második Orbán-kormányt csak egy kabinet tudta megelőzni: a jelenleg is kormányzó harmadik Orbán-kormány. Az utolsó helyen az első Gyurcsány-kormány végzett hajszállal lemaradva az utolsó előtti második Gyurcsány-kormánytól.

Szerző

Súlyos daganatos betegséggel küzd McCain

Publikálás dátuma
2017.07.20. 10:28
FOTÓ: ELVIS BARUKCIC / AFP
John McCain arizonai republikánus szenátornál agresszív agydaganatot állapítottak meg helyi idő szerint szerdán.

McCain szenátort a múlt pénteken műtötték meg, vérrögöt távolítottak el a koponyájából. Bár állapotát kielégítőnek mondták, az amerikai televíziókban megszólaltatott orvosszakértők már a hétvégén jelezték: komolyabb baj húzódhat meg a háttérben, tekintettel arra, hogy az arizonai politikust korábban már többször operálták bőrrákkal.

A mostani beavatkozást elvégző híres Mayo klinika orvoscsoportja szerdán este közleményben jelentette be: glioblasztomát, a rosszindulatú agydaganatok egyik agresszív formáját diagnosztizálták, a vérrög is emiatt alakult ki. A daganatot eltávolították. McCain irodája szintén közleményt adott ki, amelyben tudatta, a 80 éves politikus hangulata jó, és Arizonában, a családja körében lábadozva bizakodik, hogy a várható kezelések hatásosak lesznek. Meghan McCain, a szenátor lánya - aki a Fox televízió egyik kommentátora - közleményben szögezte le, hogy édesapját "a rákbetegség sokféle módon érintheti, de megadásra soha nem kényszerítheti őt".

Együtt érző nyilatkozatok és közlemények sora jelent meg szerdán este a hír hallatán. Donald Trump a maga és a hitvese nevében kívánt mielőbbi gyógyulást. "John McCain szenátor mindig is nagy harcos volt. Gyógyulj meg hamar!" - fogalmazott közleményében az amerikai elnök. Elődje, Barack Obama - aki a 2008-as elnökválasztáson legyőzte a republikánusok elnökjelöltjeként az elnökségért induló McCaint - "amerikai hősnek" nevezte a szenátort és közleményében azt írta: a legremekebb harcos, akivel találkozott. "A rákbetegség nem tudja, mire vállalkozott, küldd el a pokolba, John!" - olvasható Barack Obama közleményében.

Közleményben kívánt jobbulást Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének és Chuck Shumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője is. Szerdán este republikánus szenátorok egy csoportja az egészségbiztosítási törvény jövőjéről tanácskozott, s előtte a politikusok közös imádságot tartottak McCain felgyógyulásáért. Lindsey Graham dél-karolinai szenátor, McCain egyik legjobb barátja közölte a szenátorokkal: a beteg politikus azt üzeni, hogy minél előbb igyekszik vissza a szenátusba.

McCain jelenleg a szenátus fegyveres ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke, s olyan politikusként tartják számon, aki kimondja, amit gondol és mindig képes a demokratákkal együttműködve kétpárti megállapodások kikovácsolására is.
A vietnami háborúban McCain repülőgépét lelőtték és őt 1967 októberétől 1973 márciusáig vietnami fogságban tartották, megkínozták és magánzárkában különítették el. Visszautasította, hogy előbb bocsássák szabadon őt, mint a többi amerikai katonát. Ekkortól tartják őt az amerikai nemzet hősének.