LMP;Szinyei Merse Pál;iskolaigazgató;Szinyei Merse Pál gimnázium;

2017-07-21 14:21:00

Szinyei gimnázium-ügy - "A legundorítóbb kommunista időket idézi"

Az LMP szerint a "legundorítóbb kommunista időket idézi" egyes iskolaigazgatók eltávolítása, amit az ellenzéki párt példátlan politikai leszámolásnak tart.

Kanász-Nagy Máté, az LMP ifjúsági szakszóvivője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján az igazgatóválasztás rendszerének megváltoztatását szorgalmazta, miután felsorolta az általa visszásnak ítélt eseteket: a makóit, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium ügyét, egy kecskeméti és a fővárosi, IX. kerületi esetet. 

Úgy ítélte meg: mindezek közös jellemzője, hogy a tanári kar, a diákok és a szülők feje felett átnyúlva hozta meg a vezetőről szóló döntést a minisztérium. Megvárták a nyári szünetet, hogy eltávolítsák a rendszernek kellemetlen embereket, akik korábban szembementek a hivatalos oktatáspolitikával. Közölte: ismét benyújtják a korábban már elutasított, általa kompromisszumosnak tartott törvénymódosító javaslatukat, amely szerint a vezetőket továbbra is a miniszter nevezné ki, ám a tantestületnek és a szülőknek vétójoguk lenne.