közönségdíj;Palics;Enyedi Ildikó;Testről és lélekről;

2017-07-24 12:10:00

Enyedi Ildikó filmje kapta a közönségdíjat Palicson

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című drámája lett a közönség kedvence az Európai Filmek 24. Nemzetközi Fesztiválján, amelyet július 15. és 21. között tartottak a Szabadka melletti Palicson.

A vágóhídon játszódó, különleges szerelmi történet - amely a fesztivál nyitófilmje volt - a szervezők tájékoztatása szerint nagyon megérintette a közönséget, amely az interneten és a helyszínen található szavazólapokon adhatta le a voksát a rendezvény leginkább kedvelt alkotására.

A második helyen Sergio Castellitto olasz rendező Fortunata című alkotása végzett, míg a közönség véleménye szerint a filmfesztivál harmadik legjobb filmje Mundruczó Kornél menekülő szír fiúról szóló, Jupiter holdja című drámája volt.

A filmmustrán a magyar filmek válogatásában bemutatták a közönségnek Vranik Roland Az állampolgár című alkotását, Sopsits Árpádnak A martfűi rém című játékfilmjét, Kostyál Márk kelet-európai westernjét, a Kojotot, Török Ferenc legújabb rendezését, az 1945-öt, Muhi András Pires dokumentumfilmjét, a Magyar csapat - "... még 50 perc..." című alkotást, valamint a vajdasági színészekkel, és vajdasági rendezővel készült az Álom hava című drámát.

A nemzetközi zsűri döntése alapján a legjobb filmnek járó Arany torony-díjat a görög-lengyel koprodukcióban készült Park című alkotás érdemelte ki. A film az athéni olimpiai faluban játszódik, tíz évvel a sportesemény után. A felnőtté válást bemutató műben egy kamaszokból álló csapat a romok között megrendezi a saját, furcsa és időnként kegyetlen olimpiai játékát. Az indoklás szerint Szofia Ekszarkhu filmjét azért díjazták, mert reálisan mutatja be a fiatalok életét egy széteső világban.

A legjobb rendezőnek járó Palicsi tornyot Helene Hegemann német rendező kapta az Axolotl Overkill című alkotásért. A film a Parkhoz hasonlóan egy felnövéstörténet, de ez egy család kapcsolatain keresztül mutatja be a főszereplő kamaszlány lélekfejlődését.

A zsűri különdíját a figyelmes és jól építkező narratíváért Igor Bezinovic horvát rendező Kratki izlet (Rövid kirándulás) című filmjének ítélték oda. A mustrán tizenegy kategóriájában mintegy nyolcvan filmet mutattak be a rendezvény egy hete alatt. A versenyfilmek Szerbiából, Franciaországból, Oroszországból, Németországból, Lengyelországból, Olaszországból, Magyarországról, Romániából és Horvátországból érkeztek.

Enyedi Ildikó kezében az Arany Oroszlán sorsa
Enyedi Ildikót meghívta a 74. Velencei-i filmfesztivál a nagyzsűribe: a rendező Anette Bening amerikai filmcsillag elnöklése mellett fog dönteni a patinás Arany Oroszlán sorsáról. Enyedi Ildikó korábban volt már filmmel is Velencében: a Bűvös Vadásszal versenyzett 1994-ben a már említett Arany Oroszlánért.
A grémiumban egyébként olyan hírességek lesznek Enyedi mellett idén, mint Edgar Wright (a Nyomd, Bébi nyomd!-rendezője), Anna Mouglais és Jasmine Trinca francia és olasz színésznők, Michel Franco mexikói rendező és producer, David Stratton ausztrál filmkritikus, Yonfan hongkongi rendező és fényképész, valamint Rebecca Hall angol színésznő.
A hivatalos versenyprogram még nem ismert, csupán a nyitófilm: Alexander Payne által írt és rendezett Downsizing, melyben Matt Damon úgy próbálja megoldani az anyagi problémáit, hogy lekicsinyíti magát. Utoljára 2002-ben, azaz pontosan tizenöt évvel ezelőtt került magyar alkotó a velencei-i versenyfilmes zsűribe, jelesül Kovács László operatőr.