Kettőezer-tizenhét

Kíváncsi lennék rá, hogy azok közül, akik bőszen támadják, a Fidesz óhajának megfelelően, Soros Györgyöt, vajon hányan tudják, hogy mi is a baj a Magyarországon amúgy sok pénzt befektető milliárdossal. De mert ilyen közvélemény-kutatási adat nem áll rendelkezésünkre, szabadon feltételezhetem: a többségnek fogalma sincs, de ha egyszer az a központi utasítás, hogy utálni és üldözni kell valakit, akkor nem kérdezünk, nem okvetetlenkedünk, tesszük, amit a párt megkíván tőlünk. Feltehetően így lehetett az a tusványosi kérdező is, aki azt firtatta, amikor szabadon lehetett Orbán Viktorhoz szólni, hogy vajh miért nem lépnek fel keményebben a Soros-birodalommal szemben. (Erről a nagy szabadságról azért sokat elárul a hajánál földre rángatott, majd kicsavart karral kivezettetett erdélyi lány.)

Gondolhatnánk, hogy a kérdés spontaneitása vagy megrendelt volta olyan nagyon nem számít, legfeljebb abból a szempontból érdekes, hogy Orbán eleve készült-e a válaszra, vagy rögtönzött. Én magam hajlanék arra, hogy feladott magas labda volt, és igen: ő maga akarta, hogy elhangozzék a szájából az, amit mondott. Az tudniillik, hogy még megtörténhet. Egyszerűbben: a miniszterelnök szerint nincs kizárva, hogy keményebben fognak eljárni az általuk Soros-birodalomnak címkézett, Soros-bérencként megbélyegzett civilszervezetekkel szemben. És tudjuk: Orbán nem viccel az ilyen mondatokkal, még ha a válasz mögött egy félmosoly rejtezett is. Az a félmosoly inkább már a végeredménynek szólt, annak a lépésnek, amikor – az egyszerű emberek követelésének eleget téve – törvényileg felszámolják ezeket a szervezeteket, a vezetőikkel meg leszámolnak. A keménységhez ugyanis ez is hozzátartozik.

Csak úgy mellékesen írom ide, az utókor historikusainak: 2017-et írunk.