Látszólag értelmetlen minden, ami napok óta Jeruzsálemben történik. Miért háborítana fel bárkit, miért lenne bármely vallás meggyalázása az, ha egy vallási színhelyre, ahol nem egyszer és nem kétszer, nem egy és nem két gyilkosság történt, ahol szép számban kerültek elő kések, botok, géppuskák…, egyszer csak betelik a pohár és oslói egyezmény ide vagy tova, fémdetektoros kapukat állítanak fel a belépésnél? Miért lenne a vallási és nemzeti szabadság korlátozása, ha nem engednek késekkel, puskákkal imádkozni járni, és szabadon gyilkolászni a helyszínre kirendelt katonákat, biztonságiakat?
Igen, ez az egyik látszat, az egyik narratíva. A másik meg az, hogy nem lehet, nem szabad falak, kerítések, településeket és családokat szétszabdaló, állig gépfegyveres katonákkal védett ellenőrzőpontok árnyékában élni, mindenféle remény nélkül, hogy lesz ez másképpen is, lesz majd egy saját haza, ahol nem kell majd fallal, katonákkal körbevett telepeket kerülgetni mellékutakon, hanem a főúton is hazamehet az ember, s a kertjében ugyanúgy hozzájut majd a vízhez, mint a telepes az övében.
A palesztin fiatalok reményvesztettsége az egyre inkább állandósuló erőszak, a késes, parittyás, köves, lőfegyveres támadások okozója, állítják egyik oldalon. Csakhogy ezek a reményvesztett fiatalok olyan zsidó fiatalokra támadnak és oltják ki életüket, akik ugyancsak nem jókedvükben ücsörögnek az ellenőrzőpontokon, a különböző védett színhelyeken. Minden bizonnyal a sokéves, életveszélyes katonai szolgálat helyett ők is inkább a tengerparton töltenék idejüket.
Tojás nélkül nincs tyúk és tyúk nélkül sincs tojás. És addig, míg nemzeti hősként temetnek el minden palesztin késelőt, míg szüleik büszkék lesznek gyilkosságért, merényletért börtönben ülő fiaikra, míg az arab-muszlim országok vezetői fel nem emelik szavukat a mindennapi terror ellen (mint teszik azt a nyugati államok az izraeli telepbővítések ellen), ennek az erőszakspirálnak biztos, hogy nem lesz vége. És az önálló Palesztina is álom marad. Nemcsak a háborúhoz, a békéhez is két fél kell.