Szaúd-Arábia;zarándoklat;Mekka;Katar;hádzs;

2017-07-26 07:38:00

Katariak is részt vehetnek a hádzson

Szaúd-Arábia megengedi, hogy katari zarándokok is részt vehessenek az idei nagy muszlim zarándoklaton, a hádzson, annak ellenére, hogy a Katar ellen július 5-én életbe léptetett blokád fennmarad. A katariak azonban nem érkezhetnek közvetlenül Dohából a Qatar Airways járataival, mert a légitársaság is a blokád alá vont katari érdekeltségek között szerepel, közölte az Al-Arabiya televízió.

A hádzs az iszlám ötödik pillére: a mekkai zarándoklatot minden muszlimnak legalább egyszer teljesítenie kell életében, ha az egészsége és a pénztárcája megengedi. Minden évben milliók vesznek részt rajta. Az idei hádzs augusztus végére esik. Az umra, a kis zarándoklat az év bármely részében teljesíthető. Évente több halálos áldozatot követel a hádzs, általában tömegpánik okozta balesetek miatt. A legnagyobb hádzs tragédia 2015-ben történt, amikor több mint két ezer zarándok halt meg, köztük 464 iráni állampolgár. A két ország közötti feszültség ellenére sem Irán nem tiltotta meg állampolgárai részvételét a zarándoklaton, sem Szaúd-Arábia nem foganatosított a perzsák részvételét korlátozó intézkedést. A Katar ellenes blokád kiterjesztése a katari hívőkre, túl kockázatos lenne Rijád számára.