Felcsút;kisvasút;Nyírvidéki Kisvasút;

2017-07-28 07:03:00

Népszerű kisvasutakat áldoznak be Orbán álmáért

Ismét működhetne az egykor népszerű Nyírvidéki Kisvasút, de az újranyitás helyett inkább az üres felcsúti szerelvények pályáját nyújtják meg.

A Nyírvidéki Kisvasút az egyik legnagyobb forgalmú keskeny nyomközű vasút volt az országban, a 2000-es évek közepén még napi 6 járatpárral, járatonként átlagosan 69, naponta összesen több mint 800 utassal közlekedett. 2009-ben a szocialista kormány átmenetileg leállította. A Fidesz akkoriban erősen sérelmezte a mellékvonalak és a kisvasutak elsorvasztását, az újraindításra is ígéretet tett. Ez a lehetőség a Nyírvidéki Kisvasút esetében többször is fölmerült, a legkonkrétabb elképzelés az volt, hogy a vonal rekonstrukciója után elővárosi vasúttá fejlesztik. 2015 augusztusában, amikor Nyíregyházán hozzákezdtek a vasúti kocsik és a mozdonyok felújításához, a városban mindenki azt gondolta, hogy elérkezett az újraindítás pillanata. A munkálatokban résztvevőkkel ugyanakkor a korabeli sajtótudósítások szerint titoktartási nyilatkozatot íratott alá a MÁV, senkinek sem beszélhettek róla, hogy milyen céllal dolgoznak a régi szerelvényeken - nem véletlenül. Merthogy mára bebizonyosodott: a nyíregyházi szerelvények közlekednek újjávarázsolva Felcsúton. Csak éppen ma tizedakkora forgalmat bonyolítanak, mint korábban a nyíregyházi agglomerációban.

A Nyírvidéki Kisvasút rekonstrukciójáról azóta sincs hír, holott annak volt közvetlen nagyvasúti kapcsolata. A Magyar Közlöny nyomán a Magyar Nemzet viszont arról írt, hogy a kormány költségvetési forrásból 8,5 milliárd forintot fordít kisvasút-fejlesztésre, többek között a felcsúti vonal Bicskéig történő meghosszabbítására a nagyvasúti csatlakozás érdekében.

Mint emlékezetes, Orbán Viktor korábban azt nyilatkozta az utasszámok alapján máig érthetetlen, napi átlagban az ígért ezrekhez képest alig 100 főt szállító, uniós forrásból megvalósult felcsúti beruházásról: „Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig”. Elsőként lapunk számolt be róla – még idén februárban –, hogy a kormány állami pénzből tervezi a felcsúti kisvasút továbbépítését. Egy korábbi, még az origo.hu-n megjelent megvalósíthatósági tanulmány szerint a bicskei projektre több mint egymilliárdot szánnak. Ezt kizárólag a magyar adófizetők pénzéből állnák, mert az EU nem kívánja tovább finanszírozni a kudarcos felcsúti vasútprojektet, sőt az Európai Bizottság Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselőjének bejelentése nyomán az eddigi kifizetések indokoltságát is vizsgálja.

Épp a mostani forrásteremtési akció bizonyítja egyébként, hogy ha racionális szempontok szerint döntenének a pénzfelhasználásról, a nyíregyházi kisvasút felélesztése sem lenne megoldhatatlan, a támogatott beruházások közé ugyanis egy leállított dunántúli szárnyvonal újraindítása is bekerül.