Viszonylagos béke Jeruzsálemben

 Viszonylag békésen ért véget a pénteki muzulmán déli ima Jeruzsálem óvárosában, az al-Aksza mecsetnél, ahol az izraeli hatóságok az utóbbi napok zavargásai miatt csak a nőknek, a gyerekeknek és az ötven évesnél idősebb férfiaknak engedélyezték a belépést - jelentette az izraeli közszolgálati tévé pénteken.

Több ezres rendőri erősítést rendeltek Jeruzsálembe a palesztin bojkottot követő első pénteken.

A fiatalabb férfiak az óvároson kívül, az utcákon és az utak mentén alakítottak imádkozó csoportokat. Az imaidő végén az al-Akszánál és az utcákon lévők többsége békésen elhagyta a mecsetet és az óvárost.

A tévé beszámolója szerint egy csoport a Vadi Dzsóz nevű lakónegyednél jelszavakat kiabált, de egyelőre nem történt erőszakos tüntetés, nem dobálták meg a velük szemben felsorakozó rendőröket.

A biztonságiak ezen a pénteken már az óvároshoz vezető főutaknál rendőri ellenőrzéseket vezettek be, korlátozták a forgalmat, valamint csoportos jelenlétükkel és fémkorlátokkal megpróbálták elválasztani egymástól a város arabok lakta keleti és zsidók lakta nyugati lakónegyedeit.

Az előző napok zavargásai miatt csütörtök éjszaka az izraeli hatóságok adminisztratív őrizetbe vettek több tucat iszlamista hangadó fiatalt, hogy megelőzzék részvételüket az esetleges pénteki erőszakos tüntetéseken.

Izrael mintegy két héttel ezelőtt biztonsági fémdetektoros beléptetőkapukat és a térfigyelő kamerákat telepített az al-Aksza mecsethez vezető utakhoz, ahol egy nappal korábban három merénylő két rendőr életét kioltó merényletet hajtott végre.
Az új biztonsági intézkedések miatt a muszlim vallási vezetők a korábbi állapot megsértésével vádolták Izraelt, és az al-Aksza bojkottjára szólították fel híveiket. Izrael a palesztin bojkott, az erőszakos tüntetések és a zavargások után eltávolította a beléptetőkapukat és a kamerákat.

A zsidók által Templom-hegynek nevezett Mecsetek terén áll az iszlám harmadik legszentebb imahelye, az al-Aksza mecset, de a tér a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban itt állt az ő legszentebb helyük, a jeruzsálemi Szentély. Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet - benne az óvárost -, az al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében Jordánia gondnoksága alá került, és a szent hely körüli békét a kényes status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani.

Szerző

Green Holidays - Megkezdték az utasok kártalanítását

Megkezdődött a Green Holidays utasainak kártalanítása, így péntektől kezdve több százan kapják meg az arányos kártérítést - közölte az Uniqa Biztosító Zrt. 

A közlemény idézi a vállalat vezérigazgatóját, aki szerint az elmaradt utak károsultjainak jelentős részéhez még a tervezett nyaralásuk előtt eljuthat a kártérítés. Felidézte, hogy összesen 734 utast hoztak haza és több ezer telefonhívást, valamint kárbejelentést fogadtak az eset kapcsán az elmúlt hetekben - áll a közleményben.

A biztosító kedden bejelentette, hogy a kárigények feltételezhetően meghaladják a biztosító által vállalt 500 millió forintos keretet, így a jogos károk megtérítése hozzávetőleg 50 százalékos lesz. A hazahozatal költségeinek levonása után a keretből mintegy 400 millió forint áll rendelkezésre - tették hozzá. Kiemelték, hogy az eset kapcsán érkezett kárbejelentések közül egyetlen kárigényt sem utasítottak el.

A Green Holidays Kft. július 2-án jelentette be fizetésképtelenségét, amely miatt egyebek között 569 utas Törökországban ragadt, és hazajutásukhoz a társaság vagyoni biztosítékát szolgáltató Uniqa Biztosító Zrt.-nek kellett segítséget nyújtania. Az Uniqa a biztosítási szerződés feltételei alapján 500 millió forint erejéig teljesíti a Green Holidays irodát terhelő fizetési kötelezettségeket az utasokkal szemben.

Szerző

Súlyos vonatbaleset Barcelonában, sok sérülttel - Fotók

Publikálás dátuma
2017.07.28. 15:25
Fotók: JOSEP LAGO / AFP
A vágányzáró baknak ütközött egy elővárosi vonat Spanyolországban, a barcelonai Estacio de Franca pályaudvaron. A balesetben legkevesebb  54 ember megsérült, egyikük állapota súlyos - tudósít az Euronews. 

Húsz sérültet, közöttük a motorvonat vezetőjét is kórházba szállítottak. A többieket a helyszínen látták el a mentők.

A sérültek többsége már állt a vonaton, leszálláshoz készülődött, ezért szenvedett több utas fej-, illetve nyaksérülést.

A vonat a tengerparti Sant Vicenc de Calders-ből érkezett az Estación de Franca pályaudvarra.

Barcelona belvárosa káoszba süllyedt a baleset után – mondta az euronews helyszíni tudósítója, Cristina Giner. Az utasok többsége ingázó, akik dolgozni jöttek Barcelonába.

Szerző