,,A nemzetiségek közötti kapcsolatok állandó és fokozott figyelmet követelnek. Erre minden országnak gondolnia kell, különösen akkor, ha soknemzetiségű államról van szó, mint a Szovjetunió. A gondok abból erednek, hogy egy időszakban véglegesen megoldottnak tekintettük a nemzetiségi kérdést, így azután a kellő figyelem is elmaradt." — Így vezeti be a Moszkovszkije Novosztyi című hetilapban nagy vihart kavart cikkét Szergej Baruzdin, ismert szovjet író, a Druzsba Narodov című folyóirat főszerkesztője. Baruzdin cikke nem csak a Szovjetunióban, az egész világon nagy érdeklődést keltett: a krími tatárok ügyének adott végre nyilvánosságot.
Tudnivaló, hogy az író egyike azoknak a művészeknek, akik levélben kérték korábban a szovjet vezető szervek támogatását a krími tatárok negyven éve tartó hányattatása megszüntetéséhez.
A mai Szovjetunióban 1970-es adatok szerint mintegy 6 millió tatár él, zömében a Tatár ASZSZR területén. A szovjet kis enciklopédia azonban rajtuk kívül külön említést tesz kazanyi, asztrahanyi, krími és szibériai tatárokról is.
A szovjethatalom létrejötte után, 1921. október 18-án hozták létre az oroszországi föderáción belül a Krími Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot. A második világháború alatt azonban — megtorlásként, mert a krími tatárok egy része együttműködött a fasisztákkal — egy honvédelmi miniszteri rendelet megszüntette az autonóm köztársaságot, és Közép-Ázsiába telepítették az akkoriban „megbízhatatlannak" tartott nemzetiség jó részét.
A Legfelsőbb Tanács 1967. szeptemberében adta vissza a száműzött krimi tatárok alkotmányos jogait, lehetővé téve egyben visszaköltözésüket a Krímbe. E folyamat máig tart, és napjainkban körülbelül 20 ezerre teszik a Krímben élő tatárok lélekszámút a félsziget 2,5 milliós, különböző nemzetiségű lakosságán belül. A tatárok többsége ma is a közép-ázsiai köztársaságokban és Krasznodar környékén él.
A krími tatárok régóta szorgalmazzák a szétszórt nemzet Krímbe visszatelepedését, közigazgatási önállóságuk visszaállítását. A nemzetiségi kérdést is új módon megközelítő szovjet politika most már nem engedi, hogy a problémát valódi megoldás helyett szőnyeg alá söpörjék. Ezért hozták létre a krími tatárok ügyében a Legfelsőbb Tanács vizsgálóbizottságát. amelyet — súlyt adva a testület tevékenységének — Andrej Gromiko, a szovjet párt PB-tagja, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnöke vezet.
A rendezés, tehát, rendes kerékvágásba került, így belátható időn belül meg fog oldódni — vélhető. Erre mindenképpen garancia a Gorbacsov nevével fémjelzett politika, és maga a Gromiko-bizottság felállítása. Ezek után egyértelműnek tűnik, hogy a krími tatárok szélsőséges elemeinek látványos — és Moszkvában meglehetősen szokatlan — megmozdulásai, a sorozatos tüntetések nem szolgálják a nemzetiség érdekeit.
A tatárok ügyének előtérbe kerülését vizsgálva, aligha hagyható figyelmen kívül annak diplomáciai vetülete: a külügyminisztérium tiltakozott az amerikai nagykövetségnél, mert a képviselet első titkára kapcsolatot tart a tatárok szélsőséges képviselőivel. Erről a szovjet televízió esti híradója, a Vremja, filmfelvételt sugárzott. A műsorban arról is beszámoltak. hogy a moszkvai tanács — lakossági sürgetésre — kiegészítő jogokkal ruházta fel a rendfenntartó erőket a közrend megóvása érdekében. Ez gyakorlatilag annyit jelent: a krími tatárok nem tüntethetnek többé a moszkvai tereken.
Népszava 1987. augusztus 1.