NB I;FTC;Videoton;Újpest;Diósgyőr;

2017-07-30 22:50:00

Először nyert az új idényben az FTC

A labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának vasárnapi mérkőzésein először nyert a fölényes győzelmet arató FTC, az Újpest viszont továbbra is nyeretlen, miután kétgólos előnyről játszott döntetlent a Videotonnal. Szombati sikerével a Diósgyőr átvette a vezetést a tabellán.

Vasárnap három mérkőzéssel, két izgalmasnak ígérkező összecsapással folytatódott a bajnokság: az egyetlen nemzetközi kupaszereplő hazai együttes átmeneti otthonába, Felcsútra, a Videotonhoz látogatott az Újpest, amely az egy hete is eredményes Nagy Dániel két góljának köszönhetően egészen a hajráig vezetett, mégis képtelen volt legyőzni vendéglátóját. A székesfehérváriak Marko Scepovic és Anel Hadzic góljaival két perc leforgása alatt, a 88. percben egalizáltak, így otthon tartották az egyik pontot.

Közben Budapesten az FTC a fordulót megelőzően a mezőny egyedüli hibátlan csapatának számító Mezőkövesdet látta vendégül. Ami azt illeti, a Ferencváros könnyedén lefékezte a vendégcsapatot: már az első játékrészben 3-0 volt az állás az Üllői úton a házigazda javára, amely Amadou Moutari és Varga Roland két-két, valamint Böde Dániel egy góljával végül 5-0-ra nyert. Varga hatodik nyári meccsén már 7 találatnál jár.

A zöldek vezetőedzője, Thomas Doll a magabiztos győzelem ellenére sem lehet maradéktalanul elégedett, Gera Zoltánt ugyanis már a 16. percben sérülés miatt le kellett cserélje. A német tréner hét közben is elmondta, bizony a sérültek száma nehézséget okoz számára, Gera kiválása pedig nyilvánvalóan újabb érzékeny veszteség.

Szombaton a férfi póló-válogatott vb-döntőjének árnyékában az újonc Balmazújváros vizitált a Bozsik-stadionban, ahol megismétlődött a két csapat júniusi edzőmérkőzésének eredménye: csakúgy, mint a felkészülési időszakban, ezúttal is 2-2-re végeztek egymással a felek. Előzőleg a Paks vendégeként megszerezte első idei pontját a Debrecen, valamint soproni sikerének köszönhetően az élre állt a Haladást legyőző DVTK.

A 3. forduló eredményei

Szombat

Haladás–DVTK 0-3 (0-0)

Sopron, 1400 néző. Játékvezető: Farkas.

Paks–Debrecen 1-1 (0-1)

Paks, 600 néző. Jv.: Németh Á.

Honvéd–Balmazújváros 2-2 (0-1)

Bozsik-stadion, 1500 néző. Jv.: Szőts.

Vasárnap

Vasas–Puskás Akadémia 2-0 (1-0)

Szusza Ferenc Stadion, 1500 néző. Jv.: Erdős.

Videoton–Újpest 2-2 (0-1)

Felcsút, 1800 néző. Jv.: Bognár.

FTC–Mezőkövesd 5-0 (3-0)

Groupama Aréna, 5000 néző. Jv.: Solymosi.