VIZES VB 2017;Bíró Attila;vizes vb;férfi vízilabda;Sós Csaba;FINA;Märcz Tamás;

2017-07-31 22:00:00

Két arannyal, öt ezüsttel és két bronzzal zártunk a vizes vb-n

Csak a férfi vízilabda-válogatott hozta azt az eredményt, amelyet a budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság előtt megjelölt célként, a többi sportágban nem sikerült megfelelni az előzetes elvárásoknak.

Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a vb előtt arról beszélt, hogy bár átalakult a csapata, a hagyományok miatt együttesével szemben minden nagy tornán a négy közé jutás a minimális elvárás. A csapat ezüstérmes lett, egyetlen meccsen, a horvátok elleni fináléban szenvedett vereséget.

A tornát úgy értékelte, hogy a közvélemény és a szakma szempontjából is várakozáson felül teljesített a válogatott azzal, hogy a második helyen végzett. A szövetségi kapitány gratulált játékosainak, akik szerinte emberfeletti teljesítményt nyújtottak. Hozzátette: a csapat egyre egységesebb lett a torna során.

Märcz úgy látja, a vb tanulsága az volt, hogy az emberelőnyös és emberhátrányos helyzetekben fejlődnie kell a magyar vízilabdának.

A női együttes szintén a négy közé jutást jelölte meg célként, ám a Kanada ellen elveszített negyeddöntő után csupán ötödik lett. Bár a két megnyert helyosztónak köszönhetően mosolygós lett a befejezés, ettől még tény, a célkitűzést nem sikerült teljesíteni.

„Picivel jobb a szám íze, mint pár nappal ezelőtt, ugyanakkor a Kanada elleni negyeddöntőt nehéz elfelejteni. Ez a két meccs megmutatta, hogy milyen tartalék, lehetőség és tartás van a lányokban" – értékelt Bíró Attila szövetségi kapitány az olaszok ellen az ötödik helyért 10-8-ra megnyert találkozó után. Hozzátette, a történteket ezzel együtt sem a parton, sem a medencében nem volt könnyű feldolgozni. "Az elmúlt napokban úgy éreztem magam, mintha egy nagy lyukú húsdarálóban daráltak volna le. De büszke vagyok a lányokra, hogy végül is megcsinálták."

Mint mondta, összességében azért számára csalódás az ötödik hely.

„Bebizonyítottuk, hogy ezzel a játékkal mindenkit meg tudunk verni. Talán az amerikaiakat nem, de így még őket is meg tudtuk volna szorítani. Ugyanakkor ez a csapat ezek szerint még nem érett meg arra, hogy világeseményen hat-hét meccsen veretlen tudjon maradni” - vélekedett.

Az úszóknál Sós Csaba szövetségi kapitány a vb előtt tíz éremre számított, végül nyolcat sikerült szerezni.

„Hosszú Katinkának a versenyszámok sorrendje miatt sokkal nehezebb volt a program, a 100 m hátat, olimpiai aranyérmes számát el kellett engednie a 200 m vegyes miatt, három úszásnemben nyert érmet – értékelt a szakember. - Felemás a lányok teljesítménye, várni kell, amíg higgadtan tudunk értékelni. Akik Rióban voltak sikeresek, elmaradtak az akkori eredményeiktől, ez igaz Katinkára is. Ha Kapás Boglárka megússza egyéni legjobbjait, akkor hárommal több érmünk van. Késely Ajna a fiatalok közül berobbant, három döntőt úszott, 800 m gyorson kilencedik lett, váltóban megbízható ember volt. Most ismerte meg a közvélemény Milák Kristófot, az ő remeklése azért nem volt akkora meglepetés a szakmának. Verrasztó Dávid az egyik legedzettebb magyar úszó, abszolút alkalmas 400 m vegyesre, másodszor lett vb-n ezüstérmes, ezzel bizonyította, hogy valóban ott van a világ legjobbjai között. Több éremre számítottam, a papírforma többet ígért, tízet reméltem, nyolc lett, Kapásnál és Kenderesi Tamsnál négy éremben bíztunk, egy sem lett, Cseh Laci dobogós helye biztos volt, a 4x100-as férfi gyorsváltó bronzára nem számíthattunk, mozog a középmezőny, mozognak a fiatalok, lesznek világbajnokaink Katinkán kívül is.”

Szinkronúszásban döntős helyben reménykedett a szakvezetés, ehhez a legközelebb Kiss Szofi került, aki az egyéni technikai selejtezőben a tizenharmadik helyen zárt, ezért nem jutott be a tizenkettes döntőbe. A sportoló azt mondta, ez volt élete legjobb kűrje, amit bemutatott.

Éremben - sőt érmekben - bíztak a nyílt vízi úszók, akik közül a legjobb eredményt 25 km-en érték el a magyarok, Olasz Anna a nőknél az 5., Gyurta Gergely a férfiaknál a 6. helyet szerezte meg.

Finálés szereplésben bíztak a műugrók is, de senkinek sem sikerült továbbjutni a selejtezőkből.

Magyarország két arannyal, öt ezüsttel és két bronzzal a kilencedik helyen végzett. Első lett az Egyesült Államok (21, 12, 13), megelőzve Kínát (12, 12, 6) és Oroszországot (11, 6, 7). Összesen 39 ország versenyzői értek oda a dobogóra.