Kokó célba ért, hamarosan esküvő...

Publikálás dátuma
2017.08.01. 11:25
FOTÓ: Kovács István Facebook oldala
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok bokszoló és közgazdászként dolgozó szerelme az elmúlt év végén talált egymásra, idestova nyolc hónapja élnek együtt. Úgy tudjuk, Kokóban már régóta érlelődött a gondolat, hogy megéri kedvese kezét, amelyre nem is találhatott volna jobb pillanatot, mint a Nagyatád eXtremeMan, amely egy embert próbáló Ironman-viadal - írja a Blikk.

A Blikk információi szerint előre megbeszélte a szervezőkkel, hogy a célba érkezés előtt átadott köszönetrózsára kötik rá a gyűrűt, így már azzal futott be a célba, és egyből letérdelt Kata előtt.

Az Ironman-versenyen készült fotókon látszik, hogy Katalin semmit nem sejtett abból, hogy nem csak az extrém táv teljesítése lesz a nap legnagyobb pillanata. Érthető, hogy a bajnok különleges perceket szeretett volna szerezni Katalinnak, egy korábbi nyilatkozatában ugyanis elárulta: csodaként éli meg, hogy ez a szerelem belépett az életébe.

– Sokszor éreztem teljesnek az életem, és soha nem gondoltam, hogy nekem egyszer még szükségem lesz valakire – írta Kovács Kokó István a Facebookon korábban szerelméről.

Szerző

Ezres motorra váltott Gyutai Adrián

Publikálás dátuma
2017.08.01. 10:40
Gyutai Adrián FOTÓ: Molnár Ádám
Ezer köbcentis versenymotorra váltott az évekig a 600-asok között szerepelt Gyutai Adrián, aki a brit Superbike-bajnokságban érdekelt MAR Kawasaki csapat ajánlatát elfogadva az elmúlt hétvégén már versenykörülmények között is megmérette magát a Pannoniaringen.

A 26 éves paksi motoros az idén eredetileg a német bajnokság Supersport kategóriájában versenyzett volna, azonban egy elhúzódó vírusos megbetegedés miatt nem tudott részt venni a szezonnyitó viadalon. Felépülése a vártnál hosszabb időt vett igénybe, időközben pedig a MAR Kawasaki azzal az ajánlattal kereste meg, hogy lépjen feljebb egy géposztályt, azaz jövőre induljon Superbike-ban a brit bajnokságban.

Gyutai az eddigi pályafutása során csupán néhány kört tett meg 1000 köbcentis motorral, ezért nagy kihívás volt számára az Alpok-Adria Bajnokság vasárnap véget ért versenyhétvégéje, amelynek első futamán a pontszerző, 12. helyen ért célba a 32 fős mezőnyben, míg a második versenyt műszaki hiba miatt fel kellett adnia.

"Ezen a hétvégén nem volt lényeges az eredmény, tanulni, tapasztalatot szerezni álltam rajthoz, ráadásul ez a motor jóval erősebb, 132 helyett 200 lóerő, ezért más íveket kell vele használni, fizikailag pedig nagyon megterhelő versenyezni vele" - mondta az MTI-nek Gyutai, s hozzátette, sokkal keményebb felkészülésre lesz szüksége ahhoz, hogy jövőre a Superbike kategóriában indulhasson.

A pilóta menedzsmentjének tájékoztatása szerint a MAR Kawasaki vezetői elégedettek voltak a magyar motoros hétvégi teljesítményével, s kijelentették, hogy folytatják a közös munkát.

Gyutai várhatóan augusztus 5-én a Hungaroringen versenyez az országos bajnokságban, majd szeptemberben az Alpok-Adria Bajnokság rijekai hétvégéjén, illetve egy újabb magyar bajnoki futamon vesz részt. Ha ezeken a versenyeken az angol istálló vezetői változatlanul elégedettek lesznek vele, akkor a brit bajnokság október 12. és 14. között sorra kerülő idényzáró hétvégéjén is lehetőséget adnak Gyutainak Brands Hatchben.