népszavazás;párbeszéd;Római-part;mobilgát;Együtt;

2017-08-03 13:09:00

Római-part - Népszavazást kezdeményeztek a mobilgátról

Budapesti népszavazási kezdeményezést adott be az Együtt és a Párbeszéd közösen a római-parti mobilgát megépítése ellen - jelentette be a két párt közös, a budapesti városháza előtt megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján az Együtt Budapesti elnöke.

Pataki Márton közölte: azt kívánják elérni, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát.

Véleményük szerint a gátat eggyel beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni - tette hozzá.
A népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtés legrosszabb esetben októberben kezdődhet, és az országgyűlési választásokkal egy időben lehetne megtartani a referendumot - mondta Pataki Márton.

Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, a párt III. kerületi önkormányzati képviselője úgy vélekedett, hogy a fideszes városvezetés tevékenysége a Római-part ügyében totális kudarc, és csak az ingatlanlobbi érdekeit szolgálja. Vagyis több száz millió forintból egy olyan tervet készítettek, amely tetemes környezetkárosítással és biztonsági kockázattal jár - tette hozzá.

Kérdésre mindkét politikus megerősítette, hogy szeretnék, ha az országgyűlési választásokon a demokratikus ellenzék csak egy jelöltet indítana minden körzetben.