Usain Bolt;Atlétikai vb;

2017-08-04 07:51:00

Usain Bolt a csúcson hagyja abba

Usain Bolt a londoni atlétikai világbajnokság után visszavonul. A jamaikai 30 évesen, a csúcson akarja abbahagyni.

Az atlétika szerelmesei tűkön ülve várják a ma kezdődő atlétikai világbajnokságot, ugyanis a rövidtávfutás királya, a jamaikai Usain Bolt pályafutása utolsó versenyén indul el. A nyolcszoros olimpia bajnok a legutóbbi vb-n, Pekingben háromszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára – csakúgy mint a londoni és a riói olimpián – ezúttal viszont csak 100 méteren és a 4x100-as váltóban áll rajhoz, 200 méteren nem. A 30 éves sprinter nincs élete formájában, ám némiképp fellélegezhet, ugyanis egyik legnagyobb riválisa, a kanadai Andre De Grasse a minap megsérült, elszakadt az egyik combizma.

Bolt évtizedes uralkodása a vb után mindenképp véget ér, s komoly űrt hagy majd maga után. Ráadásul a sportág megszenvedheti a jamaikai sprinter visszavonulását, hiszen egy korszakos zseni távozik, míg az atlétikára rossz fényt vet, hogy továbbra is áthatja a doppingolás.

„A doppingolóknak be kell fejezniük, vagy meghal a sport” – fogalmazott Bolt. – Néhány éve még azt mondtam, hogy a helyzetnek el kell érnie azt a pontot, amikor annyira rosszul állunk, hogy onnan már csak felfelé vezethet az út. A dopping mindig is rossz volt, és sosem kellemes azt látni, hogy te beleteszed a kemény munkát, amitől az atlétika előremozdul, aztán ott vannak azok a srácok, akik az egészet visszahúzzák. Reménykedem abban, hogy az atléták látják, hogy mi történik és azt is, hogy mit kell tenniük azért, hogy a sport fejlődhessen – zárta szavait a jamaikai klasszis, akinek az egyik futócipője a napokban a salgótarján-somoskői cipőmúzeumba került.

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai-szövetség (IAAF) elnöke azt mondta, nem tudja garantálni, hogy az idei vb doppingmentes lesz. Az Orosz Atlétikai Szövetség elnöke, Dmitrij Sljahtyin Londonba utazott a nemzetközi szervezet kongresszusára, hogy felszólaljon annak érdekében, hogy az IAAF szüntesse meg az ország felfüggesztését. Az IAAF 2015 novemberében arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban szisztematikus doppingolás zajlott, ezért valamennyi orosz atléta nemzetközi versenyzési jogát felfüggesztette. Ezúttal 19 orosz függetlenként rajthoz állhat majd, Vitalij Mutko orosz miniszterelnök-helyettes azonban borúlátó azzal kapcsolatban, hogy az orosz sportági szövetség felfüggesztését feloldják.

Ami a magyar versenyzőket illeti, tizenhatan képviselik hazánkat. 2003 óta nem volt példa ekkora létszámú csapatra, pedig akkor még kevésbé voltak szigorúak a kijutási feltételek. A létszám növekedésének oka, hogy a legjobbak mellett az új generáció első képviselői is odaértek a felnőttek világbajnokságára, a csapatból ugyanis öten még utánpótlás korúak.

A legjobb szereplés az olimpiai bronzérmes Márton Anitától várható, aki női súlylökésben 19,63 méteres eredményével a harmadik a nevezési listán, de idei teljesítményét tekintve is dobogóesélyes. A békéscsabai versenyző mellett a kalapácsvető Halász Bence áll a legjobb helyen a ranglistán, 76,84 méterrel negyedik. Spiriev Attila, a magyar szövetség sportigazgatója szerint azonban a junior világbajnoktól nem szabad azt várni, hogy már most, 19 évesen harcban legyen a legjobbakkal. A londoni olimpiai bajnok, s hónapok óta sérüléssel bajlódó Pars Krisztián esetében pedig az a kérdés, mit "enged a teste".

Az idén 110 m gáton két országos csúcsot is elért Baji Balázs tizedik a nevezési listán, a 2004-es ötkarikás ezüstérmes Kővágó Zoltán pedig a 12. - mindkettőjüknek van esélye a nyolcas döntőre.

A magyar csapat
Baji Balázs (110 m gát), Gyurátz Réka (kalapács), Gyürkés Viktória (3000 m akadály), Halász Bence (kalapács), Helebrandt Máté (50 km gyaloglás), Kerekes Gréta (100 m gát), Kovács Barbara (20 km gyaloglás), Kozák Luca (100 m gát), Kővágó Zoltán (diszkosz), Krizsán Xénia (hétpróba), Madarász Viktória (20 km gyaloglás), Márton Anita (súly, diszkosz), Pars Krisztián (kalapács), Récsei Rita (20 km gyaloglás), Rivasz-Tóth Norbert (gerely), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba)