MSZP;Tóth József;Botka László;

2017-08-04 19:07:00

Botka szerepet osztott Kunhalminak is az MSZP-kampányban

„A párt döntéseinek megfelelően halad a felkészülés a kampányra, ezen dolgozunk az országos vezetéssel, Botka László miniszterelnök-jelölttel és az általa e munka segítésére felkért Tóth József XIII. kerületi polgármesterrel” - jelentette ki a Népszavának Kunhalmi Ágnes. A szocialisták budapesti elnöke azt követően nyilatkozott lapunknak, hogy a párt budapesti elnöksége, az országos vezetés korábbi döntésének és az alapszabályban foglaltaknak megfelelően, javaslatot tett a Budapesti Választási Bizottság felállítására. A testület elnöke az alapszabály értelmében az MSZP budapesti elnöke. 

Mint lapunk is megírta, a szocialisták választási felkészülését a fővárosban a kerületi polgármesterként 1994 óta ötször is megválasztott Tóth József koordinálja. Kunhalmi erről azt mondta: „Jó döntésnek tartom, hogy a rendszerváltás óta egyik legsikeresebb polgármestert Botka László külön feladatra kérte fel. Szükség van minden sikeres baloldali politikusra, hogy új reményt és lendületet adjunk Magyarországnak a Fidesz hosszú sötétsége után”.

Szocialista forrásaink szerint ezúttal semmiképpen sincs szó belső ellentétről. A párt elnöksége döntött arról, hogy augusztus végéig minden megyében, illetve a fővárosban is megalakulnak a választási kampánytestületek. Ez nem érinti Tóth megbízatását, ami a fővárosi választási stratégia kidolgozása. Lapunk korábban úgy értesült, hogy az MSZP vezetői a bejelentés előtt egyeztettek a polgármesterrel, aki elfogadta Botka László felkérését.