Bulvár;patak;villa;Oszter Sándor;magántó;

2017-08-05 20:38:00

Az Oszter-villa titka - Elvezette a patakot, hogy saját tava legyen

A színész kivágatta az erdőt, elvezette a patakot, ami egy halastavat táplál. Mindezt azért, hogy neki legyen egy saját, senkivel meg nem osztott magántava, hogy a kertje végében két hatalmas tó állhasson- írja a Bors.

Hogy Oszter Sándor diósjenői birtoka és villája igazán mesésen gyönyörű, az eddig sem volt kétséges, ám most a főúri luxust biztosító épületegyüttes egy újabb színfolttal bővülhet- értesült a lap. A színész ellen is folyó büntetőeljárás kellős közepén ugyanis Oszter munkásokat toborzott, hogy ássanak ki neki egy tavat. A földmunkákkal csak egy gond van: a patak, ami majd feltölti az impozáns méretű medreket, a helyi horgászok szerint egy halastótól veszi el a vizet. A Börzsöny egyik ékkövének számító, már létező természetes Jenő-tóban jelenleg 6-700 millió forint értékű a halállomány. A helyi horgászegyesületnél sokkot kaptak, amikor egy hónapja tudomást szereztek az építkezésről. A hírt először az atlatszo.hu szellőztette meg, majd a Bors munkatársa a helyszínen is meggyőződhetett róla, talán nem alaptalan az aggodalom.

Meglehetősen furcsa körülmények között készülnek a látványosságok.