Gyorsítják a kardiológia beolvasztását

Publikálás dátuma
2017.08.08. 07:00
Fotó: Shutterstock
Október elsejétől elveszítheti a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet az önállóságát, az ország legkomolyabb szívgyógyászata az Egyesített Szent István-Szent László Kórház része lesz – tudta meg a Népszava.

Nem vár a kormány, hanem még az ősszel az Egyesített Szent István-Szent László Kórház részévé teszi az országos kardiológiai intézetet - értesült lapunk. Információink szerint a beolvadás részleteiről szóló javaslatról augusztus 15-ig dönt az emberi erőforrások minisztere. Ha Balog Zoltán elfogadja a koncepciót, egyben új intézmény is születik: a Dél-pesti Centrum. Az új kórház komplexumba olvad három – a hematológiai, az immunológiai, és a traumatológiai - országos intézet is. Információink szerint: az új óriás kórház vezetői posztjára pályázatot írnak ki.

A Dél-pesti Centrum októberi létrehozására való törekvés azért is szembetűnő, mert a mai napig nem született meg a kormánydöntés az úgynevezett Egészséges Budapest Program 700 milliárdos koncepciójának jóváhagyásáról. Ugyan a Cserháti Péter miniszteri biztos és csapata által készített tervezet többször is szerepelt a kormányülések napirendjén, azt mindig visszaadták újabb kiegészítéseket kérve az előterjesztőnek. Úgy tudjuk, legközelebb augusztus végén, vagy ősszel kerülhet az Egészséges Budapest Program döntéselőkészítő anyaga a kabinet elé.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kardiológiai intézet beolvasztását Mészáros János helyettes államtitkár július 10-én kezdeményezte, néhány nappal azt követően, hogy kirobbant az úgynevezett CT-botrány. Emlékezetes: június 27-én a Klubrádió egyik hallgatója elmesélte, hogy súlyos állapotú unokáját „nyitott mellkassal” kellett átvinni a kardiológiáról egy másik kórházba, mert CT vizsgálatra volt szükség. Az eset óriási közfelháborodást váltott ki. A főigazgató, Ofner Péter, aki akkor nyíltan vállalva a problémát nyilatkozott a sajtónak – úgy tudjuk – mostanra a nyugdíjazását kérte. A részletekről szerettük volna megszólaltatni Ofner Pétert is, ám lapzártánkig megkeresésünkre nem reagált.

Legutóbb, a budapesti ellátórendszer átalakításával kapcsolatban június végén jelent meg két kormányhatározat. Az első a Dél-budai Centrum telkének megszerzését sürgette, a másik a még 2017-ben a programra elkölthető 40 milliárd forintot hagyta jóvá. Ám egyiknek sem volt része a Dél-pesti Centrum októberi elindítása. A jogszabályban ez utóbbi centrummal kapcsolatban 5,5 milliárdot hagyott jóvá a kormány informatikai eszközökre és az új centrum megtervezésére.

Június végén Cserháti Péter zártkörű sajtóbeszélgetésen ismertette a budapesti egészségügyi ellátórendszer átalakításával kapcsolatos terveit. Így beszámolt arról, hogy zöldmezős beruházásként valósítják meg a dél-budai centrumot a XI. kerületben. Ekkor beszélt továbbá arról is, hogy az észak-pesti centrum, mint a Honvéd Kórházhoz kapcsolódó bővítés a Róbert Károly körúton lesz, ahová az egykori Dózsa György úti MÁV-kórház kapacitásai is átkerülnek. A harmadikról, a Dél-pesti Centrumról csak annyit mondott, hogy az a Haller úton épül fel, ahol többek között a Fiumei úti baleseti intézetet is integrálják a Szent István és Szent László kórházzal, valamint az Országos Kardiológiai Intézettel.

Szerző

Visszakúszik a meleg

Publikálás dátuma
2017.08.08. 00:23
Fotó: Shutterstock
Kedden a többórás napsütés mellett a Dunántúlon lehet több, máshol kevesebb gomolyfelhő az égen, csapadék sehol sem várható.  A déli-délkeleti szél északnyugaton megélénkülhet, máshol mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban 10-16, délután 27-32 fokot mérhetünk - írja az Időkép.

Szerdán sok napsütésre van kilátás, a kialakuló gomolyfelhőkből legfeljebb néhol - nagyobb eséllyel a nyugati határ mentén - fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Néhol megélénkül a délies szél. Újra hőség köszönt be, délutánra 32-38 fokig melegszik a levegő. 

Csütörtökön tovább fokozódik a forróság, 34-39 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Továbbra is sok lesz a napsütés, inkább csak estefelé nyugaton alakulhat ki zápor, zivatar. Élénk, északnyugaton erős lesz a déli-délkeleti szél.

Pénteken nyugat felől hidegfront éti el térségünket, mely lassan halad át fölöttünk, még szombaton is alapvetően meghatározhatja időjárásunkat. Többfelé okoz majd heves záporokat, zivatarokat, és lehűlés veszi kezdetét. Feltámad az északira-északnyugatira forduló szél.

Szerző

Molnár Gyula csöndesítené pártját

Publikálás dátuma
2017.08.07. 22:31
Fotó: Molnár Ádám

Nem tesz igazságot, de abban biztos, hogy ártott az MSZP-nek, hogy a nagy nyilvánosság előtt csapott össze egymással a párt miniszterelnök-jelöltje, Botka László, valamint az elnökségi tag Molnár Zsolt - jelentette ki Molnár Gyula. Az MSZP elnöke az InfoRádióban a többi között azt mondta: aki el tudja fogadni Botka személyét miniszterelnök-jelöltként, azzal mennek tovább, aki nem, az gondolja át a helyzetét, nem tudnak vele tovább dolgozni.

Molnár Zsoltot szerinte azért árulózta le Botka, mert az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke egy szűkebb közösségnek politizál, egy nagyvárosban működőképes az, hogy össze lehet és kell fogni Gyurcsány Ferenccel és a DK-val. A pártelnök szerint azonban hiba volt a nyilvánosság elé vinni a vitát, mert úgy tűnt: az MSZP már megint saját magával kezdett foglalkozni, ez megbosszulta magát. Molnár Gyula szerint be kell fejezni, hogy valaki a külső nyilvánosságból akar belső pozíciókat szerezni. Kitartanak a stratégiájuk mellett, ha Gyurcsány a listán van, nincs összefogás a DK-val - jelentette ki. 

Szerző