MÚSZ;Hosszú Katinka;

2017-08-08 11:47:00

Hosszú Katinka szava erősebb, mint Orbáné?

Hosszú Katinka nélkül senkit nem neveznek ki a MÚSZ elnökének, a stábjával egyeztetni kell - ezt Wladár Sándor olimpiai bajnok úszó mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Wladár szavaiból az is kiderült, hogy Katinkának nagyobb vétójoga van az úszószövetség elnökének kiválasztása ügyében, mint magának a miniszterelnöknek.

Voltak a lemondásnak előjelei – mondta a MÚSZ egyik lemondott tagja. „Anno támogattuk, hogy kívülről jövő ember foglalja el a széket, komoly ígéretekkel”, utalt Bienerth Gusztáv megválasztására, hozzátéve: türelmi időt adtak Bienerthnek és az újonnan felálló szövetségnek, de az ígéretek üresek maradtak.

Wladár szerint az elnökségi ülés is máshogyan történt, mint ahogyan az úszószövetség elnöke elmondta. Az utolsó napirendi pont szólt arról, hogy a tagok véleményt mondjanak a szövetségről és az elnökről is. Nem valós Bienerth állítása, miszerint mindenki támogatta az irányvonalát, mert az ülésen ő felszólalt a problémákról, majd többen csatlakoztak hozzá - tette hozzá az olimpiai bajnok az ATV-ben.

Bienerth Gusztáv FOTÓ: Népszava

Bienerth Gusztáv FOTÓ: Népszava

A MÚSZ elnöke tegnap a TV2 reggeli műsorában nyilatkozott a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) hat elnökségi tagjának lemondásáról, amivel működésképtelenné vált a szervezet. Az elnök felrótta, hogy anélkül léptek az elnökségi tagok – köztük több olimpiai bajnok úszó -, hogy az okokat vele tudatták volna. Bienerth szerint még a vizes vb utáni, beszámoló jellegű ülésen is a támogatásukról biztosította őt a testület. „Egy sikeres világbajnokság után az elnökség határozatképtelen” - panaszkodott az elnök, aki a történtek ellenére nem mond le, "rengeteg az elvégzendő munka, a peremfeltételek nem könnyűek” - magyarázta.