választás;Fidesz;Karácsony Gergely;koalíció;2018-as választás;

2017-08-08 16:02:00

Karácsony Gergő: a Fidesszel is lehet kormányozni

Karácsony Gergely meglepő kijelentést tett az ATV Start című műsorában. A Párbeszéd társelnöke arról beszélt, hogy egy választás után pofonból felállt Fidesszel össze lehet fogni.

„Egy választási vereség által nagypofonból felállt Fidesszel is lehet kormányozni, nem azzal a Fidesszel, akit most ismerünk természetesen” – szögezte le Karácsony a műsorban. Az ellenzéki párt vezetője úgy fejtette ki véleményét, hogy szerinte koalícióba lépni olyan pártokkal, amelyek között sok – nem áthidalhatatlan – véleménykülönbség van, jó dolog. Hozzátette: amikor az ellenzéki pártok arányos választási rendszerről beszélnek, az azt jelenti, hogy koalíciós kormányokat akarnak ebben az országban.

Karácsony tegnap a 168 Órának adott interjújában jelentette be, hogy elfogadja Botka László invitálását, és elmegy az ellenzéki választási szövetségről szóló tárgyalásra. Még azt sem tartja kizártnak, hogy ez a szövetség létrejöhet, de kitart amellett, hogy a kis pártoknak kell összefogniuk, így több kormányváltó szavazót tudnak majd az urnákhoz vinni - fejtette ki az interjúban.