feljelentés;MÚSZ;Bienerth Gusztáv;

2017-08-12 11:34:00

Feljelentették a MÚSZ elnökét

Tóth István, a szent­endrei Kossuth SE elnöke tegnap a Fővárosi Főügyészségen feljelentést tett Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszószövetség elnöke ellen hűtlen kezelés, rágalmazás és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt - írja a Bors.

Annyi bűnt követett el, mindez nem maradhat büntetlenül - mondta a lapnak Tóth István. Hihetetlen feszültséget gerjesztett a sportágban, sportolók nem beszélnek sportolókkal, vezetők kollégákkal. Emellett sok millió forintot bukott a sportág.

Tóth példákat is mondott: Meggyőződésem, a vizsgálatok rámutatnak majd, rengeteg kifizetés mögött nem volt valós teljesítés. Fölvette például közeli ismerősét, Szabó Krisztinát, akivel időközben megromlott a viszonya, emiatt már távozott is a szövetségtől. A hölgy egymaga vezette a szervezetet. Marketinges munkát adott a barátnőjének, aki nem kevés pénzt keresett komoly teljesítmény nélkül. Aztán a MÚSZ gyorsan kifizetett több milliót a 2024-es rövid pályás vb logójának tervezésére, majd hónapok múlva derült ki, hogy pályázunk...