Merkel interjút adott a Youtube-on

Publikálás dátuma
2017.08.16. 20:50
FOTÓ: Shutterstock
Négy fiatal Youtube-blogger kapott szerdán arra lehetőséget, hogy Angela Merkel német kancellárt kérdezze egy a videómegosztó portálon élőben közvetített interjúban. A beszélgetés témái között szerepelt az oktatás, a társadalmi igazságosság, az autóipar és az Air Berlin légitársaság jövője, valamint olyan nemzetközi problémák, mint Németország és Törökország viszonya vagy az Egyesült Államok és Észak-Korea konfliktusa.

Merkel elmondta, hogy jogosnak tartja az Air Berlin légitársaságnak adott 150 millió eurós állami áthidalókölcsönt. Véleménye szerint az lett volna a rossz döntés, ha "utazók tízezreit hagyják cserben azért, mert már nincs pénz benzinre". A kormány alaposan átgondolta a döntést, és szinte biztosra ígérheti, hogy nem az adófizetőknek kell majd megfizetniük a cég megmentését - emelte ki.

Arról is beszélt, hogy szeptember 4-ére összehívta a magas kén-dioxid koncentráció miatt érintett tartományok és városok képviselőit, hogy átbeszéljék, hogyan lehetne az elektromos autók terjedéséhez szükséges infrastruktúrát, elsősorban a töltőállomások számát bővíteni. Ez ugyanis, mint mondta, az egyik legfontosabb kitétele annak, hogy az emberek e-autót merjenek  vásárolni. Hozzátette, a politikának erős nyomást kell gyakorolnia a német autóiparra annak érdekében, hogy minél több elektromos járművet gyártsanak az országban.

A kancellár adta fel azt a célt, hogy 2020-ra egymillió e-autó legyen Németországban, de tudatában van annak, hogy ezért nagyon sokat kell még dolgozni. Kitért arra is, hogy a jövőben szigorúbban kell ellenőrizni a dízelautókat, több szúrópróbára és a valósághoz közelebb álló tesztekre van szükség.

A német kormányfő igyekezett megnyugtatni a választókat, hogy nem kell tartani a III. világháború kitörésétől az Egyesült Államok és Észak-Korea konfliktusa miatt. Ismételten hangsúlyozta, hogy az éles kijelentések nem vezetnek sehova, és a nézeteltérést békés úton kell megoldani.

A német-török viszonyról azt mondta, sok a nézeteltérés, de még tárgyalóviszonyban van a török elnökkel. Mindent megteszünk annak érdekében is, hogy a Törökországban fogvatartott német állampolgárok kiszabaduljanak - fűzte hozzá. Merkel próbálta arról is meggyőzni a fiatalokat, hogy menjenek el választani, mert igenis számít az ő szavazatuk is. Általában négyévente egyszer van lehetőség beleszólni a politikába, ezt az alkalmat nem érdemes elszalasztani - mondta a kancellár.

Arra a kérdésre, hogy mennyire tartja magát feministának, azt válaszolta, a férfiak és nők egyenlőségének megteremtésén dolgozik, úgyhogy ebben az értelemben talán feminista. Hozzátette, hogy amennyiben újraválasztják, igyekszik majd a kormányzati feladatokra egyenlő arányban férfiakat és nőket kijelölni, ebbe azonban a koalíciós partnerének is lesz beleszólása.

Az egyórás beszélgetést több mint 55 ezren nézték élőben. Interjúztatói összesen hárommillió követővel rendelkeznek a Youtube-on, és a legkülönbözőbb témákkal foglalkoznak: van, aki szépségtippeket ad, más politikai és társadalmi témákkal foglalkozik vagy épp a technikai újdonságok iránt érdeklődik. Nem ez volt az első eset, hogy egy blogger kérdéseire válaszolt  Merkel, 2015-ben a kancellári hivatalban tehetett fel neki kérdéseket egy fiatal videóújságíró. Most viszont a német kormányfő ment "vendégségbe" a kérdezőkhöz.

Szerző

Izrael nagy mennyiségben exportálna orvosi marihuánát

Az orvosi marihuána nagyüzemi termesztésére és jelentős exportjára készülnek Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.

Az orvosi marihuána exportját javasolta a kérdésben egy tavalyi kormányzati döntés nyomán összehívott tárcaközi bizottság, de Gilád Erdán belbiztonsági miniszter ellenezte a megállapításokat, mert szerinte Izrael még nincs felkészülve ennek a "veszélyes szernek" a külföldi eladásából származó következményekre. 

A tervek szerint csakis azokba az országokba exportálnák hivatalosan a kannabiszt, amelyek engedélyezik annak orvosi felhasználását, és közben Izraelben továbbra is illegális maradna a nem egészségügyi célú alkalmazása. A Mose Kahlón pénzügyminiszter és Jákov Licman egészségügyi miniszter által életre hívott bizottság becslése szerint évi egymilliárd sékelt (mintegy 75 milliárd forintot) lehetne keresni az üzleten, amelynek engedélyezését szorgalmazták.

Erdán az ajánlások megszületése után mégis levélben fordult a két miniszterhez, amelyben meglepetését fejezte ki, amiért a grémium az állami felügyelet melletti exportot javasolta. A belbiztonsági miniszter szerint ugyanis a gazdasági haszon nem indokolja azokat a károkat, amelyeket a "kannabiszexport zászlajának lengetése" Izraelnek okoz. Irreálisnak nevezte az ütemtervet is, mert a rendőrségnek fel kell készülnie az exportengedélyek kiadására, miközben még az orvosi marihuánatermesztés végleges helyi szabályozása sem készült el Izraelben.

A tárcaközi bizottságot vezető szakember szerint viszont már jelenleg is stabil piaca van ennek a terméknek, mintegy harmincezer beteg fogyaszthatja hetven, különengedéllyel rendelkező orvos ajánlása után a marihuánát. A grémiumban az egészségügyi és a pénzügyminisztérium képviselői mellett jelen voltak a gazdasági, a belbiztonsági, az igazságügyi és a gazdasági tárca képviselői is.

A gazdasági előnyök mellett az orvosi marihuána területén folytatott magas szintű izraeli kutatás-fejlesztés, a gazdag klinikai tapasztalatok és az erre a szakterületre alkalmas kiváló klíma miatt döntöttek a termesztés és az export támogatása mellett. A bizottság szerint a kannabisz néhány éven belül vezető exportcikké válhat Izraelben, amely marihuánás cigaretta mellett kannabiszolajat, tablettákat, és belélegzésre alkalmas párologtatókat is előállíthat nagyüzemi méretekben. Jelenleg nyolc izraeli mezőgazdásznak van engedélye orvosi marihuána termesztésére, de több mint ötszáz vállalkozó kért már hasonló jóváhagyást. A piac biztosnak tűnik: Ausztrália, Németország, Dánia, Csehország és Ciprus is jelentkezett már az izraeli orvosi kannabisz jövendő vásárlójaként, és egyre több országban legalizálják a marihuána orvosi célú felhasználását.

A kannabisz legalizálásáról világszerte folyik a vita. Uruguay volt 2013-ban az első ország, amely teljesen törvényesítette a drog fogyasztását. A részbeni legalizálást, vagyis az orvosi célokra történő használat engedélyezését már számos országban lehetővé tették, Európában Németország, Ausztria, Csehország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Macedónia, Nagy-Britannia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország és Szlovénia hoztak ilyen döntést.

Szerző

Tragédia Madeirán - Fiatal nő a magyar áldozat

Publikálás dátuma
2017.08.16. 14:20
FOTÓ: HELDER SANTOS/AFP
Egy fiatal nő a magyar áldozata a kedd este Madeira szigetén, egy vallási ünnepségen történt balesetnek - mondta el a lisszaboni magyar nagykövetség munkatársa szerda délelőtt az állami médiában. Fürjes Róbert azt is közölte: a hivatalos információk szerint vizsgálatot rendeltek el a 200 éves fa kidőlésének ügyében.

A körülményekről annyit tudnak, hogy Nagyboldogasszony ünnepén hatalmas tömeg gyűlt össze Madeira szigetén, s egy 200 éves tölgyfa rádőlt a tömegre. A portugál sajtóban megjelent az is, hogy nyáron a helyi önkormányzathoz több jelzés is érkezett, hogy a fa nagyon rossz állapotban van, ezért tenni kellene valamit az ünnep előtt - amelyen várhatóan tömegek vesznek részt -, az illetékes hatóságok viszont nem tettek semmit.

A nagykövetség munkatársa az egyik kórházban szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatóról beszámolva azt mondta: a kedd este odavitt 16 sérült közül kilencet hazaengedtek, hét embert továbbra is kezelnek. A hét súlyosabb sérült között öt felnőtt és két gyermek - egy 2 éves és egy 14 éves - van.

Fürjes Róbert felidézte: a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) minden áldozat hozzátartozójának kifejezte részvétét, a sérülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánt. A tiszteletbeli konzul továbbra is Madeira szigetén van és folyamatosan tartja a kapcsolatot a helyi hatóságokkal. A magyar nagykövetség továbbra sem tud további magyar érintettről.

A baleset magyar halálos áldozata egy fiatal nő, aki élettársával vett részt az ünnepen. Az élettársa szintén megsérült, de már elhagyhatta a kórházat. A nagykövetség a nő édesapját tájékoztatta - mondta Fürjes Róbert, hozzátéve: a teljes konzuli szolgálat minden segítséget megad az áldozat családjának az ügyintézésben, köztük a hazaszállítás, a halotti anyakönyvi kivonat kiállításának teendőiben.

A Portugáliához tartozó Madeira szigetén kedd este egy szabadtéri kegyhelyen dőlt rá az összegyűltekre egy fa. A balesetben 13-an meghaltak - köztük több külföldi - és többen megsérültek. Az emberek a Nossa Senhora do Monte (Montei Miasszonyunk) nevű ünnepet tartották volna meg, amikor a baleset megtörtént. Madeira regionális kormánya háromnapos gyászt hirdetett meg.

Szerző