Menekült az autós, lőttek a rendőrök Ózdon

Két rendőrautónak is nekiütközött egy menekülő sofőr a terepjárójával Ózdon, a járművet csak a kerekére leadott lövéssel tudták megállítani a rendőrök - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Az Ózdi Rendőrkapitányság járőrei szerdán késő este Arlón igazoltatni akarták egy terepjáró sofőrjét, de a férfi a rendőri jelzéseket figyelmen kívül hagyva elhajtott a gépjárművével Ózd felé. A rendőrök követték az autót, majd a segítségükre siető kollégáik megkülönböztető jelzést használva próbálták megállítani a gépjárművet Ózdon. Az utasával menekülő férfi a terepjárójával nekiütközött előbb az egyik, majd az időközben helyszínre érkező másik rendőrautónak is, ráadául az egyik rendőr felé hajtott. "Az élet és a testi épség megóvása érdekében a rendőr a gépjármű kerekére célzott lövést adott le" - áll a közleményben. 

Az eset során a rendőrök nem sérültek meg, a terepjáró sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. A sofőrt és utasát a helyszín közelében elfogták. A terepjárót vezető Cs. Erik 22 éves ózdi lakost őrizetbe vették. Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást, a nyomozást a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség folytatja le - közölte Szabó Csilla.

Szerző

Karambol a 7-es főúton, Balatonlellénél - Mentőket riasztottak

Két személygépkocsi karambolozott Balatonlellén, a 7-es főút és a Nádas köz kereszteződése közelében - informál az esetről honlapján a katasztrófavédelem. 

A balesethez a siófoki hivatásos és a balatonboglári önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket. Az elsődleges információk szerint az eset során többen megsérültek, ezért őket a mentők ápolják. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.

Szerző

Tréler-baleset az M1-esen - Torlódás Budapest felé

Balesetet szenvedett egy autószállító jármű az M1-es autópálya 14-es és 15-ös kilométerszelvénye között, Biatorbágy térségében, a főváros irányában - informál honlapján a katasztrófavédelem.

Senki nem sérült meg, azonban a vontató és a vontatott autó is károsodott, utóbbi fel is borult. A törökbálinti hivatásos tűzoltók dolgoznak a helyszínen, ahol a felborult jármű a külső sávon és a leállósávon okoz forgalmi akadályt. A forgalom lassítva halad, a torlódás jelentős.

Szerző