Ismét változik a forgalmi rend az Árpád hídnál

Jövő hétfőn újabb változásokra kell számítani a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében a 3-as metró felújításának előkészületei miatt - közölte pénteken a BKV.

Augusztus 21-én lezárják és egész héten zárva tartják a Váci útról balra az Árpád híd irányába kanyarodó külső forgalmi sávot, az ugyanebbe az irányba kanyarodó belső sáv pedig időszakosan, éjszakánként nem lesz járható. Emellett sávszűkítésre kell számítani a villamosvágányokon történő áthajtások során.

A BKV továbbra is fenntartja a korábban bevezetett sávlezárásokat.

Szerző

Heisler András: kisebbségben lenni természetes állapot

Felelősek vagyunk a határon túli magyar zsidó közösségekért, és hiszünk a közös jövőben - mondta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a Debrecen és határon túli testvérhitközségeinek 18. nemzetközi konferenciája pénteki megnyitóján.

Heisler András a Pásti utcai zsinagógában hangsúlyozta: kisebbségben lenni a zsidóságnak természetes állapotot jelent.
"Ha van, aki igazán érti a kisebbségi magyarság tapasztalatait, azok mi, magyar zsidók vagyunk" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a határon túli magyar zsidóságot nem felejthetik, nem felejtik el az anyaországban élők.

A Mazsihisz elnöke emlékeztetett arra, hogy ma Kelet-Közép-Európa egyetlen nagy zsidó közössége - a maga százezres létszámával - Magyarországon él. Ez egyszerre jelent lehetőséget és felelősséget is, de a "nagyság gőgje" nem szabad, hogy elérje a magyarországi zsidóságot - fűzte hozzá.

Papp László, Debrecen polgármestere a tanácskozás egyik fontos céljának nevezte, hogy a konferencia résztvevői egymásnak átadják a zsidó hit és hagyományok adta örökséget, megmentve így az utókor számára mindazt, amit egy embertelen korszak képviselői hetven évvel ezelőtt el akartak venni.

Hozzátette: Debrecenből, ahogy a térség számos más városából is, hiányzik a mindennapokban látható, megismerhető zsidó vallás és kultúra, holott ez egy évszázaddal ezelőtt még szerves része volt a debreceni életnek. Ami történt a zsidósággal, az megbocsáthatatlan és egyben intelem is, hogy még egyszer ne ismétlődhessen meg a holokauszt borzalma - mondta.

Hozzátette, olyan várost, olyan közösséget kell építeni, amely tiszteli és támogatja a helyi zsidó közösségek fejlődését, vallási, kulturális, oktatási és közösségi életének erősödését, hogy a zsidóság újra erős és meghatározó legyen.

Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke a hazai és a Kárpát-medencében élő zsidóság eddiginél szorosabb, hatékonyabb együttműködésének fontosságáról beszélt, egyúttal szükségesnek nevezte a társegyházakkal való kapcsolatok erősítését is.

A Vallási és társadalmi együttélés a Kárpát-medencében című, vasárnapig tartó konferencián téma többek között a zsidóság fennmaradásának kérdése a diaszpórában, előadást hallhatnak az érdeklődők zsidóság és a genetika címmel, bemutatkozik a szabadkai zsinagóga, valamint hazatérő látogatók beszélnek a debreceni zsidó negyedben szerzett emlékeikről.

Szerző

Újabb lemondás - Három tagja maradt a MÚSZ-elnökségnek

Publikálás dátuma
2017.08.18. 16:52
Bienerth Gusztávot idén januárban nevezték ki a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökévé FOTÓ: Molnár Ádám
Pénteken lemondott dr. Rákosfalvy Zoltán, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségi tagja, így az eredetileg 15 tagból álló testület létszáma ezzel háromra csökkent.
Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Elsőként Pósa Józsefné, az Ellenőrző Testület elnöke jelentette be távozását július 30-án, őt követte később dr. Kézsmárki Éva, Tóth Anikó, majd augusztus elején több MÚSZ elnökségi tag, Wladár Sándor, Cseh László, Török Enikő, Törös Károly, Becsky András és Danks Emese is így döntött. Utóbbiak azzal indokolták távozásukat, hogy nem tudják hitelesen ellátni feladatukat a jelenlegi elnök, a Gyárfás Tamást váltó januárban dr. Bienerth Gusztáv vezetése alatt, ezért nem maradt más választásuk, mint lemondani a tisztségükről.

A MÚSZ elnöke korábban szeptember 1-re hívta össze a szervezet rendkívüli közgyűlését.

Szerző