Telitalálat: Szurcsik József prófétai átkai és a Dubniczay palota rokokó falfestményei egy légtérben. Az Emlékmű karddal átdöfött alakjai egy rózsaág-töredék alatt, a Gondolatelszívó egy lugas-részlet előtt, egy Szégyenkező koponyaember mögött merengő táj omladozó sírkővel és énekesmadárral.
Holott Szurcsik világképe – régóta tudható – kontrasztok nélkül is megdöbbentő. A csaknem harminc éves Fogat két izmos igáslova egy kockaépületet próbál elhúzni, noha a kocka a földbe nőtt és súlyosbítja börtönrács, meg egy hatalmas, minden jel szerint ostoba emberfej. A Feljárat férfiprofiljának kinyújtott nyelve szögletes lépcső ugyanebből az időből, kilencvenből. A tus-papír sorozatból a legszókimondóbb talán az Egyenes út, amelyet komoly emberfők képeznek és rajtuk pantallós-félcipős férfilábak lépdelnek.
Fogat, 1989
Ezek mind korábbi grafikák, és Szurcsik - mondhatni - realista módszerével készültek. Plasztikusak, gondosan tárgyszerűek, rajzban-technikákban fölényesek, valószerű modellálásuk teremti meg a jellemek és helyzetek abszurditását. A nélkül a geometriai nonszensz nélkül, amely Szurcsik akkori színes műveit karakterizálta.
Festménynek aligha lehetett nevezni (hanem minek?) azokat az olajjal, akrillal, vászonnal készült munkákat, amelyek már a kilencvenes évek végén megjelentek, és amelyeknek csak a következményei láthatók most Veszprémben. Szabálytalan háromdimenziós kockák voltak, de a kocka egyik éle férfiprofilt követve domborodott orrá és horpadt be orrnyereggé. A csonka kúppá tekeredő lemez egyenes pereme gondterhelt arcélbe váltott át. A patkó alakú konstrukció egyik éle domborított, néma arc lett.
Szerep I., 2010
A korszak azért kihagyhatatlan távollétében is, mert a „hagyományos” festmények később már két dimenzióban is őrizni tudták-tudják a három dimenzió meglepetéseit. A képtelenségeit, a feszengést keltő iróniáját, a szenvtelen nem-alkuvást. A megmozgatott kockaél most nem kevésbé meglepő a Szerep II. megfestett tábláján, kivált, hogy a kockafejet egy kisebb, üres kocka lékeli meg, és egy azonos méretű másik kockatest támogatja. A Várakozó vulkánok egyáltalán nem kráterszerű, mert távlatosan négyszögű nyílása litográfiában is értelmezi az emberfej-hegyeket. A Szerep I. íves hengerpalástjából legalább olyan valószerűen-lehetetlenül nő ki az egyszerre lemondó és várakozó tekintet, mint térbeli előzményéből, amelynél valóban ívben hajlították meg a vásznat.
Szurcsik domborított, rajzolt és festett arcai mindig ellentmondásosak, de szituációknak és közhelyeknek mondanak ellent. A Besúgóverseny résztvevői – akárcsak a megörökített cselekedetük – egyértelműen visszataszító, és a Vájtfülűek csoportja sem kelt szánalmat vagy rokonszenvet. De az emlékmű karddal (egyébként lemezből kivágottnak látszó, síkszerű) áldozatai elgondolkodók és megtörtek, és az Agyelszívás aktorai sem váltják ki azt a tiltakozó utálatot, amely a tárgyból következne.
Szerep II., 2010
A Szerep II. arca szomorkás, lemondó, a Szerep I.-é nem kevésbé, a Hiány II. (mintegy) üres betonkonstrukcióból kidomborodó tekintetei már-már derűsek. Nem kell a tizenhármas Két bajnok visszatérni látszó figurativitásához eljutni (a munkásmozgalom ihlette, száz évvel ezelőtti nagyrealizmusra emlékeztet), hogy kitessék a csendesen makacs szürrealitás biztosítéka. A kockába zárt figurák jobbára rokon-, de legalábbis nem ellenszenves részei egy mindig abszurdan rettenetes világnak. Annál lesújtóbb az ítélet a világról.
Infó:
Szurcsik József: Bálványok és hősök
Dubniczay palota, Veszprém
Nyitva: szeptember 2-ig
Bővebben: https://www.gyularozsa.com