MSZP;Lázár János;Makó;Rója István;

2017-08-21 22:18:00

Megvan Lázár János MSZP-s kihívója

Rója Istvánt, egy makói gimnázium indok nélkül menesztett igazgatóját indítja az MSZP a kancelláriaminiszter választókerületében a 2018-as választásokon. Rója bízik a csodában.

– Nem túlzás azt állítani, hogy Rója István ebben a körzetben szimbólum lett – jelentette ki Botka László Makón, miután bemutatta az MSZP 2018-as egyéni választókerületi jelöltjét. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje ezzel arra utalt, hogy miután Rója 22 éven át irányította a makói József Attila Gimnáziumot, a fideszes többségű makói önkormányzat egyszerűen nem támogatta újabb öt esztendőre az igazgatói kinevezését, holott kihívója sem volt. Annak ellenére, hogy a teljes tantestület támogatását élvezte Rója István, a kormány nem fogadta el a pályázatát, így menesztették – idézte fel Botka, aki szerint leváltásának igazi oka az volt, s ezt a Fidesz nem is titkolta, hogy a Rója által vezetett intézmény az országban szinte elsőként csatlakozott a miskolci gimnázium kezdeményezte szakmai tiltakozáshoz, az iskolaigazgató pedig a kockás inges tiltakozás helyi vezéralakjának számított.

– A Fidesz azért büntette meg Rója Istvánt, mert kiállt a gyermekeink érdekében – összegzett a szegedi polgármester, aki szerint ennek a világnak kell véget vetni 2018-ban. "Nem csak a megfélemlített tanároknak, hanem mindenkinek, akit szakmai vagy politikai véleménye miatt megtorlás fenyeget ebben az országban, azt üzenem: ne féljenek" – fogalmazott Botka, egyértelművé téve: az MSZP szövetséget ajánl mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy elég volt a fideszes rombolásból, elég volt a megfélemlítésből. "Makón Rója István személyében találtunk ilyen szövetségest. Közösen fogunk dolgozni azért, hogy az oktatáspolitika igazságtalanságait megszüntessük" – tette egyértelművé.

Az MTI este fél 8-ig nem számolt be az újabb jelöltállításról. A Népszava elérte Rója Istvánt, aki nem csupán saját szakmai hányattatásáról beszélt, hanem arról is: maga is úgy látja, mindaz ami vele történt a hatalomgyakorlás lenyomata. A volt igazgató, aki szeptembertől tanárként folytatja az eddig általa vezetett intézményben, korábban nem foglalkozott politikával, de az oktatási rendszer átalakítása kiváltotta ellenérzéseit, amit nem félt kifejezni. Rója többször is nyílt levélben adott hangot elégedetlenségének, legutóbb pedig egyenesen rosszindulatúnak és sértőnek nevezte Lázár János megjegyzését, miszerint azért váltották le, mert az intézmény színvonala folyamatosan csökkent volna. Róját sokan tisztelik iskolájában, májusban, majd június elején több mint 500-an tüntettek amellett, hogy tovább vezethesse az intézményt. A hatalmat nem hatotta meg a kiállás.

Muszáj adnom magam

Rója István korábban egy mondással szemléltette álláspontját az oktatáspolitikával kapcsolatban: "A gonosz sikeréhez elég annyi, hogy a jó tétlenül marad."

- A jó nem marad tétlen?

- Bumerángként száll vissza rám ez az idézet. De valóban, hiszek a tettekben. Úgy gondoltam, hogy igent mondok az MSZP felkérésére, mert a szereplésemmel mintát adhatok olyanoknak, akik maguk is elégedetlenek, de mégsem mernek lépni, akik tehetetlennek érzik magukat.

- Mintát adni elég lehet egy választási kampányban?

- Itt, Makón van egyfajta hangulat. Nemcsak az oktatással, a kormánnyal elégedetlenek az emberek, de sokan a fideszes képviselővel is. Persze nem vagyunk elszállva, Lázár Jánost sokan utálják, de nagyon sokan szeretik is. Engem azonban az motivált, hogy ha én, ha mi nem mutatunk ellenállást, akkor esély sem marad a változásra. A többi a választókra van bízva: hátha. Elvégre nem kell mást csinálni, mint egy kis ikszet rajzolni a papírra. S ha egyetlen kis iksszel többet kapok én, mint Lázár János, az már egy üzenet az egész országnak. Tudom, hogy egy csoda lenne megverni, de igenis lehet csoda.

- De hogyan kampányol majd egy közintézmény dolgozójaként, tanárként?

- Nem adom fel az oktatást, s a kampányom során is példát szeretnék mutatni. Itt, Makón rengetegen ismernek, sokan vannak az egykori, jelenlegi vagy épp jövőbeli tanítványok. Ehhez mérten fogok viselkedni. Tanáremberként nem hazudok senkinek, és mosolyogva, kedvességgel, nem pedig hőbörgéssel és durvulással akarom elmagyarázni: az a célom, hogy hagyjanak minket élni. Muszáj adnom magam.