Növérkee

A szó így, rövid ö-vel, a végén elnyújtott e-kel hangzik szinte folyamatosan az egyik félig nyitott ajtajú kórteremből. A hang nem erőszakos, inkább kissé ijedt. Kezdetben középerős, s ahogy ismétlődik - növérkee, növérkee, növérkee -, egyre halkul, ahogy fogy az erő.

A nővérek hárman vannak. A nappalisok nemrég váltották az éjszakásokat.

Harminc beteg, harminc eset. És a tennivalók javát az orvosok érkezéséig el kell végezni.

- Növérkee, növérkee…

Beteget tolnak a nővérpulthoz, s vele ízelítőt a kinti januári mínuszokból. A beteg száján-orrán oxigén maszk.

- Növérkee – hangzik fel újra, miközben a nővérek azon matekoznak, hova helyezzék el az új beteget. A mentősök sietnek. Az "A"-vírus tarol.

- Növérkee, növérkee, növérkee – hallatszik halkulón megint.

A hang forrása: törékeny, madárcsontú, idős hölgy. Fejét elvékonyodott ősz hajszálak kócolják. Szebb napok nyomait őrző, finom vonalú arcát ráncba szedte az idő és barázdákat vésett rá a fájdalom.

- Mi a baj, Erzsi néni? – lép végre ágyához az egyik nővér.

- Szomjas vagyok.

- Itt a pohár, tele teával, csak nyúlnia kell érte.

- Nem tudok pohárból inni, csak a kis műanyag palackból. Felülni sem tudok magamtól...

A nővér vizet tölt a kis PET-palackba. Erzsike félig fekvő helyzetben iszik néhány kortyot.

- Mindjárt jön a reggeli.

- Nem vagyok éhes.

- Muszáj ennie, a gyógyszerek miatt is.

- De nincs étvágyam és nagyon rosszul érzem magam.

- Pedig a nehezén már túl van. A tüdőgyulladásból kigyógyult. Csak erősödnie kellene - mondja a nővér távozóban.

A reggeli: minimargarin, dzsem-kapszula, szelet kenyér vagy zsömle. Fakó-teaszínű melegség. Erzsike csipeget néhány falatot a kenyérbélből. Kis segítséggel teát iszik rá. Azután visszahanyatlik a deréktól megemelt ágyra.

A reggel közben délelőttbe fordul. Erzsikéhez fiatal, gyakorló orvosnő érkezik. Tetszikezve érdeklődik a beteg hogyléte felől. A válasz – panaszáradat. Az orvosnő kedves-rámenősen rábeszéli Erzsikét gyógyszerei bevételére. Segít is neki s emlékezteti a hamarosan esedékes gyógytornára.

A gyógytornásznak Erzsike nemet mond. Rövid alkudozás után másnapra beszélik meg az ágyban elvégezhető átmozgatást.

Egy időre magára marad Erzsike és a kórterem, s kisvártatva újra felhangzik a hívás:

- Növérkee, növérk, kee - hallik akadozva-öklendezve, sürgetőn.

A nővérke késve érkezik: az imént bevett gyógyszerek, kevés folyadékkal, már a paplan huzatán vannak.

- A doktornő erőltette, hogy bevegyem a gyógyszereket – mentegetőzik Erzsike.

- De biztosan mondta azt is, hogy tessék előtte enni!

A nővér huzatot cserél, majd vese alakú műanyag tálkát hoz. Erzsike megszeppenve, félig ülve, maga előtt tartja az edénykét. Várja, hogy a gyógyszerektől háborgó gyomra végre megnyugodjon.

A délelőttből már csak a vizit van hátra, meg az ebéd. A vizit a gyógyult beteg esetében formalitás. A "hogy érzi magát?" kérdésre az Erzsikéből felkészült kezelőorvos válaszol. Az ebédet pedig, ami már akkor hideg volt, amikor a konténerben az osztályra tolták, legszívesebben kihagyná. Végül segítséggel leküzd néhány falatot. Azután a fáradtság és az elhagyatottság érzése hamar átsegíti a fájdalommentes világba. Nyitott szájjal alussza át a délutánt.

A hívószó kora este hangzik fel újra. A hang sürgető.

- Nincs nővérke! - hangzik a folyosóról.

Erzsike nem adja fel. A nagysokára megjelenő nővér már kevéssé barátságos.

- Pisilni kell, szeretnék kimenni.

- De hiszen nem tud járni, még segítséggel sem! Ezért kapott katétert. Tessék csak nyugodtan elvégezni a dolgot, nem az ágyba megy, hanem a gyűjtő tasakba.

- Én úgy nem tudok.

- Hisz napok óta így csinálja!

A villanyoltásig még történik néhány eredménytelen hívási kísérlet. Megérkeznek az éjszakás nővérek. Ketten veszik át az osztályt. Az ápoló személyzet az átvételre koncentrál, nemigen jut idő másra. Az egyik járóbeteg tölt vizet az idős hölgy kedvenc palackjába. Beszélgetni nem tudnak, mert valahova elbújt Erzsike hallókészülékének a fülbevalója.

A nap végén az ügyeletes orvos és egy nővér érkezik. A betegek altatót kapnak. A nővér rendbe teszi Erzsike pilótakeksszel teleszórt ágyát. Villanyoltás. Erzsike kéri, hogy éjszakára hagyják résnyire nyitva a kórterem ajtaját.

Így telik el még két nap. A harmadik nap reggelén két betegkísérő jön Erzsikéért. Összeszedik kevéske holmiját. Kabátot adnak rá, takaróba bugyolálják. Majd gurítható székbe ültetik, hogy visszavigyék az idősek otthonába, ahonnan érkezett.