Formula 1;Sebastian Vettel;Lewis Hamilton;Belga Nagydíj;Ferrari Räikkönen;

2017-08-25 07:53:00

Újra indul a száguldó cirkusz

Véget ért a nyári szünet a száguldó cirkuszban, ezen a hétvégén a legendás spa-francorchampsi versenypályán feszülnek egymásnak a csapatok.

Négy hete, a Magyar Nagydíj után nyári pihenőre vonult a Forma-1 mezőnye, ezen a hétvégén viszont folytatódik a versengés. A Hungaroringen a címvédő Mercedes józanító pofont kapott a Ferraritól, amely kettős győzelmet ünnepelhetett. Ezúttal viszont egy teljesen más karakterisztikájú pálya következik, ahol a német istálló kerülhet fölénybe a nagyobb motorerejének köszönhetően. A környéknek viszont sajátos mikroklímája van, így előfordulhat, hogy míg a pálya egyik részén zuhog az eső, addig egy másik részén süt a nap. Jelenleg egész hétvégére záporokat és zivatart jósolnak az időjósok Spa területére, ami alaposan megkeverheti a lapokat.

Lewis Hamilton 14 pontos hátránnyal érkezett Belgiumba, ahol a futamgyőzelem mellett az lehet a célja, hogy minél közelebb kerüljön az éllovas Sebastian Vettelhez. A Mercedes helyzetét viszont nehezíti, hogy amíg a Ferrari Räikkönen rossz szezonkezdete miatt Vettel mögött sorakozott fel, addig a németek azonos feltételeket biztosítanak Hamiltonnak és Valteri Bottasnak. Ha pedig a Mercedes sokáig halogatja a „vezérpilóta” kinevezését, akkor úgy járhat, mint a Williams-Honda 1986-ban. Akkor Piquet és Mansell addig-addig vették el egymástól a pontokat, amíg Alain Prost nevető harmadikként elhalászta az orruk elől a világbajnoki címet.

Räikkönen az elmúlt futamokon jó csapatjátékosnak bizonyult, bástyaként óvta Vettel sikerét, ezzel pedig kiérdemelt a jövő évre egy új szerződést. Az viszont egyelőre kérdéses, hogy a négyszeres világbajnok német mellett vághat-e neki az idénynek. Felmerült ugyanis a pletyka, mely szerint Bottas helyére Vettelt ültetnék a németek, ám Toto Wolff, az istálló ügyvezető igazgatója határozottan visszautasította ezt. „Sosem tárgyaltunk Sebbel. Az egyik alapelvünk az, hogy először a saját versenyzőinkkel tárgyalunk a szerződésekről, hogy lássuk, megvan-e a szándék a folytatásra. Hamilton szerződése 2018-ban kifut, de egyelőre nincs gondunk ezen a téren” – mondta.

A jubileumi 50. spa-francorchampsi hétvégén egy másik évforduló is fontos szerepet kap. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher az 1991-es Belga Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben a Jordannél, a következő évben Spában a Benettonnal pedig megszerezte első futamgyőzelmét is. A 25 éves jubileum kapcsán a hétvégén az F1-legenda szintén versenyző fia, Mick apja 1994-es Benettonjával tart majd bemutatót Spa-Francorchamps-ban.

Ami pedig a versenysorozat távolabbi jövőjét illeti, a Formula-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media azt szeretné, ha a világbajnoki sorozatban a mostaninál több városi versenyt rendeznének, a futamok pedig földrajzi elhelyezkedés szerint követnék egymást. A cégcsoport keddi bejelentése szerint az is tervben van, hogy három részre bontják a vb-t: külön blokkokban rendeznék az ázsiai, az európai és az amerikai futamokat.

„Az emblematikus városokból nagyszerű felvételeket lehetne sugározni, ez pedig segítene még nézettebbé tenni a Formula-1-et" – nyilatkozta az F1 kereskedelmi ügyekért felelős vezetője, Sean Bratches, aki szeretné, ha nagyobb lenne az egyensúly a tradicionális versenypályákon, valamint a nagyvárosok utcáin rendezett futamok között. Hozzáfűzte, kinevezése óta már sok várossal felvette a kapcsolatot, s a legtöbb helyen pozitívan reagáltak az általa felvázolt tervekre.

„Jelenleg összevissza repkednek a csapatok a kontinensek között, a jövőben azt szeretnénk, ha földrajzi alapon lenne összeállítva a versenynaptár. Ez jobb lenne a szurkolóknak, a szponzoroknak és az istállóknak is" – tette hozzá.

A Belga Nagydíj programja:

Péntek:

1. szabadedzés 10.00-12.30,

2. szabadedzés 14.00-15.30

Szombat:

3. szabadedzés 11.00-12.00,

Időmérő: 14.00

Vasárnap:

Futam 14.00

A teljes versenyhétvégét az M4 Sport élőben közvetíti.