Megijedt a Monetáris Tanács a forint viszonylag erős árfolyamától, így hát a Reuters hírügynökséget szócsőként felhasználva hitet tett a nemzeti valutánk gyengítése mellett. Sokallták ugyanis a jegybankárok, hogy a bankközi devizapiacon egy euróért a korábban megszokott 305-310 helyett már 303 forintot sem adtak. A hirtelen reakciót a szakértők azért is furcsálják, mert két nappal korábban a szokásos havi kamatdöntést követően kiadott közleményükben még főként azért aggódtak, hogy az infláció mértéke csak nem akarja elérni a 3 százalékos inflációs küszöböt.
A jegybanknak, mint az közismert, nincs árfolyamcélja, a rá kirótt feladatai közül a legfontosabbnak a pénzügyi stabilitás megőrzését és a magas infláció elleni küzdelmet tartják, amelynek szokásos beavatkozási eszközei az alapkamat módosítása és az úgynevezett intervenció (beavatkozás) a forint védelme érdekében.
Mielőtt azonban devizát vagy forintot vennének, illetve eladnának, attól függően, hogy a pénzügyi stabilitás megőrzése mit is tesz szükségessé, a Monetáris Tanács tagjai - elsősorban az elnök vagy az alelnökök valamelyike - úgynevezett szóbeli intervencióval él, amiből általában sejthetőek az MNB jövendő szándékai.
A Monetáris Tanács kollektív szóbeli intervenciója, amellyel a jegybankárok most éltek, általában csak akkor látszik indokoltnak, ha súlyos a helyzet. Jelenleg azonban erről szó sincs, sem Magyarországon, sem a legfontosabb pénzpiaci centrumokban. Mindössze annyi történt, hogy a Matolcsy György elnök által vezetett jegybank aggódni kezdett, a forint egy éve nem tapasztalt erősödésétől féltették a nyereségességüket - értékelte a tegnapi nap történéseit Bodnár Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke. Ahhoz, hogy ennek okát megértsük - magyarázta a szakember -, érdemes 2014-ig visszatekinteni.
Akkor - mint emlékezetes - a jegybank devizát adott el, hogy a devizahitelesek törvényben elrendelt forintosítását elősegítse. Már ezen, forintban, tízmilliárdos nyereséget realizáltak az MNB-nél. Ugyanis nem az aktuális áron számoltak el a devizával, hanem az annál alacsonyabb beszerzési áron. Azonban Matolcsy Györgyék ennyivel nem elégedtek meg, mert mint kiderült, az állammal - jelesül az Államadósság Kezelő Központtal, illetve a Magyar Államkincstárral - csencselni kezdtek.
A devizahitelek forintosításához szükséges pénzmennyiségnél többet adtak el, illetve vásároltak ezektől az állami intézményektől - többször is, oda-vissza -, mint amennyire szükség volt. (Ezek az adásvételek ugyan nem ütköztek jogszabályokba, de etikátlanok voltak.) Mindahányszor úgy bonyolították le ügyleteiket, hogy azon a jegybanknak további nyeresége keletkezzen. Jelek szerint azonban ez a forrás kimerült - vélelmezte Bodnár Zoltán -, mivel a forint-euróárfolyam elég stabilnak és a forintot tekintve viszonylag erősnek mondható, márpedig az MNB a gyenge forintban érdekelt, ahogy erről a jegybank vezetői többször is burkolt kijelentéseket tettek.
Most elérkezettnek találták az időt olyan nyilatkozat megtételére, amely a forint árfolyamát gyengítheti. Mesterkedésük nem is volt hiábavaló. A forint a nyilatkozat megjelenését követően azonnal gyengülésnek indult. Ha ez a folyamat tartósnak bizonyul, akkor ismét jelentős nyereség képződhet az MNB-nél, és megnyílhat majd a lehetőség arra, hogy a jegybank alapfeladataitól teljesen idegen és felesleges jegybanki alapítványokat támogassák - tette hozzá Bodnár. Matolcsy György ismét tündökölhet: ő az aki képes tartósan nyereségesen vezetni az MNB-t. Arról viszont nem ejtenek szót, hogy a jegybank saját profittermelésében nem érdekelt. Ha gazdálkodása negatívra váltana, akkor a hiányt az állam kipótolja. A jegybank nyereségét viszont be kell(ene) fizetni a költségvetésbe. (Matolcsy György elnöki periódusában erre csak egyszer volt példa, a több éves nyereséghez képest csak jelképes összeggel.)
Úgy tetszik, a jegybank vezetőit mit sem érdeklik a következmények, az, hogy a forint árfolyamának mesterséges gyengítése milyen következményekkel jár az export-import tevékenységben érdekelt cégeknél, illetve a devizakötvény-tulajdonosoknál.