Házmesterek országa

Legyünk jóhiszeműek. Tételezzük fel a főpolgármesterről, hogy első - vagy sokadik - dühében nem gondolta végig, mire is szólít fel. Már annyiszor kellett magyarázkodnia a 3-as metró ügyében és akkor jött az a fakocka.

Illetve nem jött, valaki odatette az egyik felújított kocsi ajtajának vezetősínébe, amitől az nem csukódott. És akkor Tarlós István kimondta: "Arra kérem az utazóközönséget, hogy figyeljék egymást, mert bizonyos jelekből úgy tűnik, hogy itt valami koncepcionális valamiről van szó." Most ne foglalkozzunk azzal, hogy a mondat második felének alig van értelme, mert azért ki lehet találni, mire is gondolt. Maradjunk az első résznél, vagyis annál, hogy ezentúl az utasok figyeljék egymást. Éberség, elvtársak - mondhatta volna egy másik korban, de azon már - állítólag - túlléptünk.

Csakhogy a jelek szerint a 21. század második évtizedében is élnek - és virágoznak - a régi reflexek. Amire Tarlós István felszólít, az tökéletes összhangban van annak a hatalomnak a gondolkodásával, amelynek maga is része, noha mindig igyekszik hangsúlyozni különállását. A nemzeti együttműködésnek azonban - elismerik, vagy sem - szerves része a gyanakvás és a félelem. Az egyszerű polgárok ne bízzanak meg senkiben és egyúttal jobb, ha tartanak szavaik, tetteik, összességében egész létük következményeitől. Legyenek tisztában vele, hogy a Nagy Testvér - az államhatalom - figyel, és ugyanerre biztatja a közösség minden tagját. Amint az a főpolgármester szavaiból is kitűnik.

"Emlékeztetem önöket, hogy a nyilas és kommunista házmesterek országa vagyunk, ezért nem csoda, hogy minden vizsgálat magyar feljelentésre indult." Ilyen lényegre törően foglalta össze a múlt és a jelen Magyarországát - no nem egy ellenzéki politikus, hanem a jelenlegi hatalom egyik meghatározó tagja. Lázár János beszélt így a Világgazdaság című lapban áprilisban megjelent interjúban, hogy érzékeltesse, hazánk szerinte politikai okok miatt vált "fekete báránnyá" az Európai Unió döntéshozó szerveinél. Jellegzetes álláspont. Egyrészt igyekszik elhárítani a felelősséget az immár nyolcadik éve uralkodó kormányzatról. Mintha az ő politikájuknak, döntéseiknek semmi köze nem lenne ahhoz, hogy "nyomják Krahácsot". Másrészt viszont a jótékony feledés homályát borítaná arra, hogy az immár lassan történelmi messzeségbe tűnő emútnyócévben éppen a Fidesz volt az, amely gátlások nélkül jelentette fel az akkori - szocialista vezetésű - kormányt. Orbán Viktor például 2006 őszén – az őszödi beszéd és a kiszivárogtatása után kitört zavargások hatására – egyenesen felszólította az Uniót, hogy vonja meg a támogatásokat "a hazug és csaló" kormányoktól. Nem ez volt az egyetlen hasonló eset, de talán a legjellegzetesebb.

Tarlós István tehát egyáltalán nem volt sem különleges, sem egyedi, amikor megfigyelésre szólított fel, amiből egyenesen következik persze a feljelentés. A parlamentben is gyakran hallunk ilyesmit. Ha ellenzéki képviselők pártunkat és kormányunkat bírálják, netán támadják, sokszor kapják meg: amennyiben konkrétumokról van tudomásuk, tegyenek feljelentést. A miniszterelnök 2015 szeptemberében például annyira felháborodott egy azonnali kérdésen, hogy így válaszolt a képviselőnek: „Elment Önnek az esze?" Úgy vélte ugyanis, ha korrupcióval vádolják a szabályos és nyilvános állami pályázatokon győzteseket, akkor szétverik a magyar gazdaságot. Majd jött a szokásos érv: tessék feljelentést tenni. Csoda-e, ha ezek után a kancelláriaminiszter a házmesterek - vagyis a feljelentők - országáról beszél?

Szeretnénk hinni, hogy most egészen más a helyzet, mint a II. világháború idején, vagy az átkos negyvenes-ötvenes években. A főpolgármester is szeretné hinni, hogy a jó ügyet szolgálja, amikor éberségre szólít. Ma már persze nem visznek el embereket száz- és ezerszámra sem táborokba, sem az ÁVH börtöneibe, de azt sem akarja senki, hogy bármilyen bűnügy megtorlatlan maradjon. A dilemma velünk él és nagyon szűk mezsgyén kell haladnunk.

Tisztában van ezzel az az ember is, aki az utóbbi években kiérdemelte a hivatásos feljelentő címet. Tényi István - aki egyébként papíron ma is Fidesz-tag - az utóbbi több mint három évben kétszáznál több feljelentést tett. Nagyjából egyharmaduknál rendelték el a nyomozást, amivel ő elégedett. Azt mondja, sokszor kap "bicskanyitogató anyagokat", nem ritkán olyan emberektől is, akik maguk nem mernek a hatóságokhoz fordulni, mert féltik az állásukat. Tényi viszont nem fél. Bár hozzáteszi: "még nem".

Hiszen nyilvánvalóan ő is érzékeli az irányokat. Azt, hogy a hatalom bűvöletében egy pillanatra sem lankadhat a párt és a kormány figyelme. Ezzel ugyanis kockáztatnák a jövő évi választási győzelmet, ami még nincs meg - ahogy arra Kövér László házelnök is figyelmeztetett. Ez a tény viszont arra ösztönzi őket, hogy erősen fogják a gyeplőt, tartsanak kezükben mindent, amit megszereztek, szervezeteket, intézményeket, médiát. Ha kell, Tarlós István szellemében szólítsák fel az "utazóközönséget": figyeljék egymást. S ne habozzanak megtenni az ebből következő lépéseket sem.

Nem tudjuk, vajon azok, akik ezt tekintik követendő útnak, ismerik-e a nagyszerű detektív, Phil Marlowe "kitalálójának", Raymond Chandlernek az írásait. Az amerikai krimiíró mindenesetre egy helyen a következőket vetette papírra: "Vannak ilyen napok. Amikor az ember csupa hülyével találkozik. Aztán a végén már akkor is elfogja a gyanakvás, ha a tükörbe néz."

Az biztos, a gondolat szimpatikus lehet számukra. A gyanakvás, a félelem, a feljelentősdi olyan világ, amelyben biztonságban érzik magukat.

Amíg lehet.