A kormány megint talált egy gazdasági szektort, amit lenyúlhat

Bánki Erik cégeibe akarják bepasszírozni az egész közétkeztetést – állítja Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő. Az MSZP elnökségi tagja szerint a kormány megint talált egy gazdasági szektort, amit lenyúlhat. 

- Bődületesen nagy összegről, évi 70 milliárd forintról van szó, ami tudomásom szerint jövőre újabb 9 milliárd forinttal nő. Ennyivel támogatja a költségvetés a gyermekek közétkeztetését – mondja a politikus. – Egyre több hátrányos helyzetű gyermek kap ingyen ebédet, de ha rosszindulatú akarnék lenni, azt mondanám, mindez csak azért van, hogy az önkormányzatokat félreállítsák, a többi vállalkozót kiszorítsák a piacról, s mindenben ők döntsenek. Márpedig jóindulatú aligha lehetek, mert az elmúlt nyolc év arról szólt, hogy minden törvényt és rendeletet a saját érdekeiktől vezérelve hoztak meg.

A szocialista képviselő azt állítja, jó példa minderre, ami most zajlik, Óbudán, ahol tömeges ételmérgezés történt, de még ez sem zavarja a fideszes önkormányzatot, a gyerekek egészsége helyett a Bánki Erik érdekeltségi körébe tartozó Hungast csoport érdekeit nézi, ezért nem bont vele szerződést.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most hagyta jóvá, hogy a Bánki Erik érdekeltségi körébe tartozó Hungast csoport felvásárolja a Sodexot. A GVH elnöke ugyanakkor a parlamentnek, s ezen belül annak a gazdasági bizottságnak tartozik beszámolási kötelezettséggel, amelynek az elnöke éppen Bánki Erik. Bangóné Borbély Ildikó szerint ez több mint összeférhetetlenség, ez már egyenesen nonszensz.

A kormány újabb nyomulását megállítandó kezdeményezni fogják a parlamentben, hogy ha közétkeztetésnek jó gazdája az önkormányzat, azt erővel a kormány ne nyúlhassa le! A gyerekeknek mindennél fontosabbnak kell lennie, nem értékelheti felül, a fideszes gazdasági érdek!  – tette hozzá a képviselő.

Szerző

Pintért sürgetik - Kovács Zoltán: "nem dőlhetünk hátra"

Publikálás dátuma
2017.08.25. 18:09

A magyar emberek biztonsága érdekében változtatni kell a jogszabályi környezeten, ezért a kormány pénteki ülésén az ezzel kapcsolatos munka felgyorsítására kérte fel Pintér Sándor belügyminisztert - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő a kormányülés szünetében Budapesten újságírókkal.

Mint mondta, jó hír, hogy Magyarországot a világ 10 legbiztonságosabb országa között említik, de "nem dőlhetünk hátra", hiszen az európai biztonsági helyzet soha nem volt olyan rossz, mint ebben az évben, illetve a nyár végére. A júniusban becsült veszélyek közül több realizálódott - hívta fel a figyelmet a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán arról is beszámolt, hogy a belügyminiszter javaslatot tett a kabinetnek a szeptember elején lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbítására; erről a jövő héten hoznak döntést.

Arra a kérdésre, hogy milyen törvények módosulhatnak, Kovács Zoltán kifejtette, hogy a már érvényben lévő jogszabályokat és valamennyi európai példát áttekintenek, a feladat egyebek mellett a határvédelemre és a titkosszolgálati tevékenységre is kiterjed.

Kovács a holland nagykövettel kapcsolatban azt mondta: "egyértelműen párhuzamot vont a terroristák gondolkodása és a magyar kormány tevékenysége között, ilyen precedens nélküli kijelentésekre semmi szükség nincs sem a kétoldalú kapcsolatokban, sem Európában" - jelentette ki, hozzátéve: A kormány elvárja Hollandiától, hogy ezzel kapcsolatban lépéseket tegyen. "Az elmúlt időszakban sok példa volt arra, hogy külföldi diplomaták gyakorlatilag beavatkoznak a magyar belpolitikába, illetve olyan kijelentéseket tesznek, amire sem joguk, sem pedig a jó ízlés alapján lehetőségük sem lenne" - dühöngött tovább a kormányszóvivő.

Szerző

MSZP: Tarlós vállaljon büntetőjogi felelősséget!

Tarlós István főpolgármester írásban vállaljon büntetőjogi felelősséget arra az esetre, ha bármilyen baleset bekövetkezik "az általa erőltetett" római-parti mobilgát megvalósítása nyomán - jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az ellenzéki politikus azzal kapcsolatban, hogy Lányi András filozófus újabb tanulmányt nyújtott be a fővárosnak a Római-partról, azt mondta: Tarlós csak a saját elképzelését alátámasztó szakemberek véleményét hajlandó elfogadni, más szakvéleményeket elutasít. Amennyiben akadályozza a gátépítésről szóló, 55 ezer ember életkörülményeit meghatározó népszavazás kiírását, vállalnia kell a büntetőjogi felelősséget - tette hozzá Horváth Csaba.

Szerző