Kajak-kenu-vb;Racice;öt arany;

2017-08-27 18:56:00

Éremeső Racicében, eredményes magyarok

Öt arany-, három ezüst- és két bronzéremmel zárta szereplését a csehországi világbajnokságon Magyarország csapata.

Bodonyi Dóra nevéhez fűződött tegnap délután a tizedik magyar érem (arany 5000 méteren) a racicei kajak-kenu-világbajnokságon, ami azért fontos, mert a rajt előtt ez volt a hivatalos célkitűzés. Mindez visszafogottnak tűnt az egy hónappal ezelőtt szerzett 16 Európa-bajnoki érem ismeretében, de Hüttner Csaba szövetségi kapitány figyelmeztetett: a vb-n sokkal erősebb a mezőny, és a kontinensversenyen minden sikerült a csapatnak.

A szakembernek igaza lett, ezúttal több kellemetlenséget kellett feldolgozni, a legsokkolóbb a férfi kajaknégyes szereplése volt 500 méteren: a Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán összeállítású egység nem jutott be a döntőbe. Balszerencsésen búcsúzott Kopasz Bálint kajak egyesben: pénteken ráesett a hajója a kezére, a hüvelykujja megzúzódott, sérülten nem sikerült elérnie a finálét, sportemberi tartását mutatja, hogy a B döntőt megnyerte.

Szenzációsan szerepelt 500 méteren a női kajaknégyes, amely a riói olimpia, az egy hónappal ezelőtti Eb után vasárnap sem talált legyőzőre. A racicei vb-n Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta szerezte meg az első helyet. Ez azért is bravúr, mert Medveczky a vb-n betegséggel küzdött.

A férfi kajaknégyeseknél az 1000 méteres fináléban a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin és Pauman Dániel összetételű csapat felkészülését Tóth balesete nehezítette: a sportoló megcsúszott a lépcsőn, ami felhasította a sípcsontját, így nagy kötéssel a lábán, sántikálva érkezett a fináléra. Ennek ellenére második lett a csapat. „Nem gondoltam volna húsz évvel ezelőtt, az első vb-men, hogy most is érmet szerzek” – jelentette ki boldogan a 39 éves Kammerer.

„Fiatal csapattal érkeztünk a világbajnokságra, az volt a célunk, hogy elkezdjük építeni az olimpiai csapatot – hangsúlyozta Hüttner. - Sajnos betegségek, sérülések hátráltatták versenyzőinket. Nagyon köszönöm az edzőknek, a technikai személyzetnek, a gyúróknak, a csapatorvosnak a profi és áldozatos munkát, hiszen ők egytől-egyig kellettek ahhoz, hogy ilyen eredményt érjen el válogatottunk.”

Az éremtáblázaton Magyarország második lett Németország mögött, de a pontversenyben és a női kajakosoknál a legeredményesebb lett.

A magyar érmesek névsora:

Arany:

Balaska Márk, Birkás Balázs (K2, 200 m)

Farkasdy Ramóna, Medveczky Erika (K2, 1000 m)

Hagymási Réka, Szabó Ágnes (K2, 200 m)

Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta (K4, 500 m)

Bodonyi Dóra (K1, 5000 m)

Ezüst:

Nádas Bence, Tótka Sándor (K2, 500 m)

Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel (K4, 1000 m)

Horváth Bence (K1, 200 m)

Bronz:

Takács Kincső (C1, 200 m)

Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (C2, 200 m)