Bulvár;karambol;Szent István körút;Ungár Anikó;

2017-08-28 10:51:00

Ungár Anikó karambolozott a Margit hídnál - Cserbenhagyta a sérült sofőrt?

Ungár Anikó karambolozott egy másik autóval a Szent István körúton a Margit híd felé - tudta meg a Bors. A lap szerint a művésznő úgy próbálta meg kikerülni a kocsit, hogy közben ismét nekikoccant, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Az eset még tavaly február elsején történt. Bár Ungár észlelte az ütközést, nem állt félre, hogy a másik sofőrrel egyeztessen, ehelyett továbbhajtott. A Jászai Mari téri lámpánál az Opelt vezető férfi ott utolérte, kiszállt az autójából, viszont ekkor sem sikerült kommunikálnia a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett bűvésszel, ő ugyanis ismét gázt adott és továbbhajtott. Az opeles könnyű sérüléseket szenvedett, az autóban százötvenezer forintos kár keletkezett.

A lap szerint Ungár nem ismeri el a segítségnyújtás elmulasztását. Mint mondta, a férfi integetését úgy értelmezte, hogy minden rendben van, mehet tovább. A rendőrség tavaly de­cemberben a nyomozás megszüntetéséről határozott, mondván, hogy a segítségnyújtás elmulasztása sem valósult meg, ám az Opel sofőrje panasszal élt. Így került sor a bizonyításra tegnap délelőtt fél tízkor az ütközés helyszínén - ezért zárták le a rendőrök a Szent István körutat - véli a bulvárlap.