Észak-Korea;rakétakilövés;

2017-08-30 08:05:00

Szájhősök csatája

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre. Ez az utóbbi hónapok történéseinek fényében már-már nem is lenne hírértékű, mivel szinte hetente próbál erőt demonstrálni tesztjeivel a phenjani rezsim, az azonban figyelemreméltó, hogy a kis vezér ezúttal arra sem méltatta a térség országait, hogy előre figyelmeztesse őket a veszélyre. Pedig a lövedék akár nagy bajt is okozhatott volna, hiszen átrepült Japán északi része, Hokkaidó szigete felett.

Kim Dzsong Un augusztus közepén azzal fenyegetőzött, hogy megtámadja az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozó Guam szigetét, ahol az amerikaiak fontos támaszpontot tartanak fenn. A verbális kirohanások Donald Trumptól sem állnak távol, megsemmisítő választ adott Phenjannak, de szerencsére végül nem tört ki a háború, sőt, rövid ideig némi nyugalom állt be az Egyesült Államok és Észak-Korea viszonyában. Az amerikai elnök – miután Észak-Korea felfüggesztette Guam megtámadására vonatkozó terveit – még meg is dicsérte a kis vezért, hogy végre mutat némi tiszteletet az Egyesült Államok iránt. Kim Dzsong Un azonban nem elismerést akar, hanem azt, hogy féljenek tőle, s ezáltal váljon tárgyalópartnerré. Hazája polgárait folyamatosan készíti fel a háborúra, miközben már legfontosabb szövetségese, Kína bajszát is húzogatja.

Csakhogy a hírek szerint Phenjan önfejű urának szavahihetőségét már sok honfitársa is kezdi megkérdőjelezni. Az elképesztő és alig kijátszható állami propaganda ellenére sok észak-koreai is látja: a kis vezér üres fenyegetéseit nem kell komolyan venni. Hiába tartják sokkal kiszámíthatatlanabbnak nagyapjánál, Kim Ir Szennél és apjánál, Kim Dzsong Ilnél, annyira azért ő sem őrült, hogy kiprovokáljon egy háborút az Egyesült Államokkal, hiszen elérheti ugyan, hogy több millió dél-koreai haljon meg, de azt kockáztatja, hogy hazáját letörlik a föld színéről.

Így marad a szájhősök csatája fenyegetőzésekkel, rakétakísérletekkel. Egyelőre. Senki sem tudhatja azonban, meddig feszegethetőek büntetlenül a racionalitás határai.