Reflex;Balaton;lövöldözés;Balatonboglár;

2017-08-30 15:28:00

Lövöldöztek a balatonboglári élményparkban

Több bejelentést is kapott a rendőrség még augusztus 12-én, miszerint fiatalok lövöldöztek a balatonboglári kalandparkban. 

Az egyenruhások golyóálló mellényben érkeztek a helyszínre. A személy- és ruházatleírás alapján, amit kaptak, gyorsan észrevették a kiáramló tömegben – kisgyermekes, babakocsit toló családok között –  a  fiatalokat. Odamentek hozzájuk, ekkor már többen jelezték, valóban ők ketten felelősek a felfordulásért.

A huszonéveseknél lévő táskákból két pisztoly került elő: egy gáz-riasztó és egy gumilövedékes. A fiatalok nem vették komolyan sem azt, amit tettek, sem az előállítást. Egyikük azt mondta, “kapunk egy csekket, oszt’ annyi”. Kiderült, a testvérek a kalandparkban belekötöttek egy társaságba, egy férfit megütöttek, egy másikra pedig egyikük ráfogta a riasztófegyvert és lőtt. Mindkét kiszemeltjüknek könnyű sérüléseket okoztak.

A páros ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult eljárás, a továbbiakban mindketten szabadlábon védekezhetnek - írja a 24.hu a Zsaru magazin szerdai cikkére hivatkozva.