1997. augusztus 31-i halála óta ez az első alkalom, hogy a szigetország intenzíven és átfogóan tekint vissza az életében általában a “világ legszebb asszonyaként”, az elmúlt húsz évben pedig a - Tony Blair akkori kormányfő kifejezésével - “a nép hercegnőjeként” emlegetett Dianára. Ahogy John F. Kennedy meggyilkolásával és a holdraszállás pillanatával, úgy a walesi hercegnő halálának bejelentésével kapcsolatban is minden kortárs pontosan fel tudja idézni, hol tartózkodott éppen, amikor a tévécsatornák, adásukat megszakítva közölték a tragikus “breaking newst”. Még mielőtt a végzetes autóbaleset bekövetkezett volna a párizsi Alma alagútban, az előző évben elvált hercegnő egész nyáron a vesztébe száguldott. Barátaira sem hallgatva bonyolódott szerelmi viszonyba a dúsgazdag, de ellentmondásos mágnás, Mohamed Al-Fayed fiával, a playboy Dodival és adta át magát a dolce vitá-nak, tengeri hajózásoknak és szárazföldi élvezeteknek egyaránt.
Becsületére legyen mondva, mindeközben talált időt arra, hogy váratlanul a bosznia-hercegovinai Tuzlába érkezzen, ahol a délszláv háborúból visszamaradt taposóaknák áldozataival találkozott. Köztük a most frissen meginterjúvolt Muhamed Suljkanovic-csal, aki mindkét lábát elvesztette egy robbanás során. Diana a mindmáig felejthetetlen lelki segítségnyújtáson kívül pénzügyi támogatást is felajánlott, ami halála ellenére néhány héttel később be is folyt a szerencsétlen férfi számlájára.
Diana imádott két fia, Vilmos és Harry mostanra érte el azt a kort és szerelkezett fel megfelelő lelki erővel ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt szembe tudjon nézni mindössze 36 éves korában meghalt édesanyjuk emlékével, balesetének és temetésének körülményeivel. Ez volt az első, és udvari források szerint az utolsó alkalom, hogy hajlandóak voltak a múltról és érzelmeikről beszélni. A jövőben előre nézve Diana karitatív vállalkozásaira kívánnak koncentrálni.
Fotó: AFP/Pierre Boussel
Az elmúlt hetekben egy a közszolgálati BBC és a kereskedelmi ITV tévécsatorna visszaemlékező dokumentumfilmjében is megjelentek. Komoly vállalkozás ez annak fényében, hogy már gyerekként, mind édesapjuktól, Károly walesi hercegtől, mind Dianától megtanulták megvetni, ha lehet elkerülni a sajtót. A hercegnő halálát pedig nagyrészt a Dianát és Dodit szállító Mercedest üldözőbe vevő lesifotósok számlájára írják, noha ismételt nyomozások egyértelműsítették, hogy az alkoholos befolyásoltság alatt álló, a megengedett sebességet messze túllépő Henri Paul francia sofőr, illetve maga az édesanyjuk volt a hibás, aki tőle teljesen szokatlanul nem kötötte be magát.
Ahogy az amerikai filmes, Henry Singer által rendezett, nagyon jó visszhangot kapott BBC-műsorban a most 32 éves Harry herceg elmondta, „soha nem könnyű kettőjüknek az édesanyjukról beszélni, de húsz év eltelte megfelelő időnek látszik arra, hogy emlékeztessük az embereket, mit jelentett nem csak a királyi család, hanem az egész világ számára”. Diana „tündöklő fény volt egy szürke világban”, akitől azt a tanácsot kapták, hogy „legyenek önmaguk bármiben, amit csinálnak és nyújtsanak a lehető legtöbbet az embereknek”. Az édesanyjuk halálakor 15 és 12 éves hercegek máig nem bocsátják meg maguknak, hogy sokat telefonáló édesanyjuk utolsó hívását a lehető leggyorsabban be akarták fejezni, mert túl jól érezték magukat nagyszüleikkel, édesapjukkal és az unokatestvérekkel a skóciai Balmoral kastélyban.
Fotó: AFP/Alberto Pezzali
Vilmos és Harry herceg szerdán emlékezett meg Dianáról a nevét viselő, a Kensington Parkban kialakított, most korábbi kedvenc fehér virágaival díszített kertben. Károly herceg ugyanúgy Skóciában időzik, mint húsz évvel ezelőtt. Az évforduló kapcsán legalább annyi figyelmet kap a tragédia és a temetés között eltelt hét nap, mint Diana szellemi hagyatéka. A visszatekintések érzékeltetik, milyen pattanásig feszült hangulat alakult ki a Dianát a Kensington és a Buckingham-palotánál egyaránt spontán gyászoló, a paloták előtti tereket virágözönnel borító emberekben.
Fotó: AFP/Daniel Leal-Olivas
A közvéleményt felbőszítette, hogy a megdöbbent fiúkat a „normális üzletmenet” jegyében alig néhány órával édesanyjuk halála után elvonszolták a Balmoralhoz közeli templomba. Legalább ekkora felháborodást keltett, hogy a királyi család további négy napot visszavonultan töltött Skóciában. II. Erzsébettől elvárták volna, hogy őket, az alattvalókat vigasztalja Londonban. Majd zokon vették, hogy a Buckingham-palota zászlaját nem eresztették félárbócra.
Különösen az eseményeket aktívan befolyásoló Tony Blair érzékeltette viszont a BBC összeállításában, mennyire vívódott beszélgetéseik során a királynő nagyanyai ösztönei és uralkodói kötelezettségei között. Erzsébet el akarta kerülni, hogy a tömegek úgy érezhessék, a népszerűség hajhászása érdekében enged a rá nehezedő nyomásnak. Végül sikerült kényes egyensúlyt elérni, a modern kor szelleme „győzött” a hagyományok felett. A királynő, Fülöp, Károly és a „kis” hercegek a temetés előestéjén a Buckingham-palota előtt elvegyültek a zokogó emberek között, megtekintették a virágokat és elolvasták a gyászüzeneteket.
Az uralkodó élő tévés beszédben elismerő szavakkal méltatta néhai menye érdemeit, a szeptember 6-i temetés idejére pedig levonatta az ott a Királyi Lobogó helyett kivételként elhelyezett állami zászlót, a Union Jacket. Ahogy most a szerencsétlenség idején mindössze négy hónapja kormányra lépett Tony Blair fogalmazott: „Az hiszem, a hét végére új rendezés jött létre a monarchia és a nép között”.
Ma úgy tűnik, a kiegyezés győztese II. Erzsébet, aki 92. életévében szinte teljes erőbedobással, a társadalom őszinte tisztelete mellett uralkodik. Az életében sok hibát elkövetett, az újságírókat és fotósokat egyszerre manipuláló és azok áldozatául is váló Diana legpozitívabb öröksége két fia. Az időközben kétgyermekes apává vált Vilmos és a még nőtlen Harry eltökélten szolgálja az édesanyjuk által felkarolt jótékonysági célokat, köztük a taposóaknák felszámolását, vagy az AIDS-esek és leprások megsegítését.