Kaposvár;színház;igazgatói pályázat;

2017-08-30 23:58:00

Kaposvári színház - Pályázat csak jövőre

Újabb egy évre, 2018. augusztus 31-ig hosszabbította meg rendkívüli ülésén a kaposvári közgyűlés a Csiky Gergely Színház megbízott igazgatójának, Fülöp Péternek a mandátumát. A törvény szerint a városnak pályázatot kellett volna kiírnia a pozícióra, ám Szita Károly polgármester a jogszabályi lehetőséget kihasználva, különösen indokolt esetre, a teátrumépület kilencmilliárdos felújítására, s az ezzel kapcsolatos művészeti nehézségekre hivatkozva kérelemmel fordult Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterhez a megbízott igazgató mandátumának meghosszabbíthatósága érdekében. A tárcavezetői hozzájárulás után a kaposvári közgyűlés – a szocialista Pintér Attila és a DK-s Kováts Imre ellenszavazatával, s az LMP-s Felder Frigyes tartózkodása mellett – megszavazta az indítványt.

Fülöp Péter a tavaly augusztusban az évadnyitó társulati ülésen lemondott – s egy évvel korábban második ötéves ciklusára megválasztott – Rátóti Zoltán helyét vette át a kaposvári társulat élén. A direktor családi okokra hivatkozva távozott, ám akadtak olyan hírek is, mely szerint a város nem vele képzelte el az akkor már biztossá vált kilencmilliárdos színházépület-rekonstrukciót. Korábban Rátóti vitte a színházhoz gazdasági és produkciós igazgatónak utódát, aki eredendően a tavalyi év végéig kapott mandátumot, ám megbízatását decemberben az idén augusztus végéig meghosszabbította a közgyűlés. Szita Károly minden esetben azzal érvelt jelöltje mellett, hogy gazdasági szakemberként a felújítást is menedzselni tudja.

Fülöp munkáját a művészeti koncepció kialakításában a szintén decemberben kinevezett Bozsik Yvette segítette: az idén nyárig mindenütt művészeti vezetőként szerepelt, ám nemrégiben már művészeti tanácsadóként jelent meg a színházzal kapcsolatban. A megbízott igazgató ezzel kapcsolatban a rendkívüli közgyűlésen annyit mondott, Bozsik jogi értelemben művészeti tanácsadó, szervezetileg viszont vezető, aki vele egyetértésben dolgozik. Erre, vagyis a közös döntésekre hivatkozott a múlt héten a kaposvári munkaügyi bíróságon is annak a négy, évtizedek óta a Csikyben játszó, ám általa elbocsátott színésznek a perében, akiknek a helyére – minőségi cserére hivatkozva – Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese, színházi intézetének vezetője osztályában frissen végzetteket vett fel.

Fülöp Péter újabb megbízatása tehát egy évre szól, vagyis bizonyosan nem mandátuma alatt fejeződik be a színház rekonstrukciója: az eredeti határidő jövő októbert jelentette volna, melyet aztán decemberre módosítottak, ám a hírek szerint csak 2019-re készül el az épület. A felújítás amúgy a múlt hónap végén került országos reflektorfénybe, amikor kiderült, a bontásából származó sok száz, egyesek szerint akár több ezer köbméter építési törmeléket illegálisan egy kaposújlaki magánterületre szállították – az ügyben jelenleg is több szakfelügyelet vizsgálódik, s a rendőrség is nyomoz.

Szita Károly a rendkívüli közgyűlésen kijelentette: vélhetően jövőre írja ki a város a színházigazgatói pályázatot, s tervek szerint több évre választanak majd igazgatót, akinek már lehetősége lesz egy egységes, több évre szóló művészeti koncepció kialakítására.