judo;Ungvári Attila;Csoknyai László;judo-világbajnokság;

Csoknyai László lemaradt a dobogóról

Csoknyai László vigaszágon bronzéremért küzdött, ám végül nem sikerült győznie. Ungvári Attila még a tizenhat között búcsúzott.

A dzsúdó-világbajnokság negyedik napján Csoknyai László a 81 kg-os súlycsoportban fantasztikusan menetelt előre, vigaszágas bronzmérkőzésén azonban kikapott, s végül 5. lett. „Érmet akartam nyerni. A közönség miatt és magamért is egyaránt. Soha nem jutottam még eddig korábban, bár alapvetően csalódott vagyok. Azonban, ha nem az utolsó mérkőzés vereségét veszem figyelembe egyedül, azt kell mondanom, elégedett lehetek a világbajnoki ötödik helyezésemmel” – kezdte nyilatkozatát a bronzmérkőzésen alulmaradt Csoknyai László. A 29 éves versenyző szépen menetelt előre a tegnapi versenynap folyamán, egészen a negyeddöntőig, ahol a német Alexander Wieczerzak jobbnak bizonyult.

„A negyeddöntős ellenféllel szemben elbambultam a végén, az az én hibám volt, elismerem” – utalt az akkori vereségre Csoknyai, de már látszott is a versenyzőn, elszánt és megy tovább előre, a bronzmérkőzésig a vigaszágon. A mérkőzés kezdetekor is látszott rajta, küzdeni fog, azonban nem várt fordulat következett. Az iráni Saeid Mollaei egy perc után ippont szerzett, ezzel pedig egyből nyert, így Csoknyai végül ötödik, pontszerző helyen fejezte be a világbajnokságot.

„Ilyen ez a dzsúdó. Korábban is találkoztunk, kétszer elvertem már. Attól szép ez az egész, hogy egyszer ő győz, másszor én, most azonban ez így alakult sajnos. Koncentrált voltam egész nap, eldöntöttem, hogy én itt most érmet akarok nyerni, de elvitt a lendület. Nagyon köszönöm ennek a fantasztikus magyar közönségnek, hogy így szurkolt értem és Ungvári Attiláért is ezen a napon. Nagyon remélem, hogy ezzel a szerepléssel megtört valami, s a többi napon is sikeresek lehetnek még a többiek, és láthatnak majd érmeket a szurkolók” – fűzte hozzá Csoknyai, akire edzője is okkal lehet büszke.

„Nincs miért szégyenkeznünk. Tudtam, hogy ezen a vb-n sem lesz könnyű érmet szerezni, de Laci végre nagyon közel állt ehhez. Sikeres, jó felkészülésen vagyunk túl, majd kicsattant az erőtől. Mindent jól csinált, az utolsó meccsén kicsit jobban kellett volna pörögnie, gyorsabb is lehetett volna, de ennek az eredménynek is örülhetünk” – mondta Hangyási László.

Ungvári Attila, a másik 81 kg-os versenyző is érmet szeretett volna szerezni a magyar közönségnek a tegnapi nap, ő azonban az első két nyert forduló után, a harmadikban kikapott, így a 16 között búcsúzott. „Nagyon jó érzés, hogy ennyi ember szurkolt nekünk, csak azt sajnálom, hogy nem tudtam ennél jobb eredményt elérni előttük. Minden jól ment a versenynapomon, az utolsó meccsen az ellenfél ráült a lábamra, ebből pedig nem tudtam kilépni, az oldalamra dőltem, ami wazarit jelentett az olasz javára. Ez döntött végül” – fogalmazott a fiatalabbik Ungvári.

A mai napon pedig már 5 magyarért szurkolhat a közönség: Gercsák Szabina (70 kg), Erdélyi-Joó Abigél és Salánki Evelin (78 kg), valamint Tóth Krisztián és Vér Gábor (90 kg) lép tatamira. Erdélyi-Joó, illetve Tóth pedig jó eséllyel indulhat pontszerző helyért, s akár éremért is.