Előfizetés

Magyar vitorlázók a világelitben

Két magyar is a legjobb tízben található az olimpiai hajóosztályok között a Nemzetközi Vitorlás Szövetség legfrissebb világranglistáján. Érdi Mária a nyolcadik Laser Radialban, két helyet javított legutóbbi helyezéséhez képest. Berecz Zsombor a 10. helyről várhatja a hétfőn Balatonföldváron kezdődő Finndingi-világbajnokságot.

MÚSZ: nem lehet elnököt választani

B.P.
Publikálás dátuma
2017.09.01. 07:53
Fotó: Szalmás Péter

Tóth István szerint nem lehet elnököt választani a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) mai rendkívüli közgyűlésén. A szentendrei úszóklub elnöke a Népszavának elmondta, a MÚSZ elnöke csak a rendkívüli tanácskozást hívhatja össze, elnökválasztást nem írhat ki.

„A közgyűlésen új ellenőrző testületet lehet választani és dönthetnek a küldöttek az elnök visszahívásáról, illetve egy újabb, immár elnökválasztó közgyűlés időpontjáról – mondta a sportvezető. – Elvileg lehet új elnökséget is választani, de ennek nincs értelme, amíg nem tudjuk, ki lesz az elnök. Ami érdekes, hogy azok, akik lemondtak, most megint jelöltetik magukat, a komplett elnökség újra akarja választatni magát. Ez azt jelenti, hogy nagyon fontosak az egyéni érdekek. Ha nem így lenne, akkor ezek az emberek már fél évvel ezelőtt felálltak volna, amikor látszott, hogy nem működik megfelelően a szövetség. Egyébként lemondásuknak nem volt jelentősége, mert az ellenőrző testület vezetőjének távozása után mindenképpen össze kellett hívni a rendkívüli közgyűlést.”

Tóth elmondta, eddig 17 napirendi pontra érkezett javaslat, közös bennük, hogy mindegyik úgy kezdődik, a jelenlegi elnök, Bienerth Gusztáv mondjon le.

„Azt gondolom, az elnök visszahívására sor kerül, mert magától minden bizonnyal nem mond le – vélte a szentendrei klubelnök. – Ebben az esetben az új elnök megválasztásáig egy ügyvezetőre lesz szükség, aki biztosítja a MÚSZ további működését. Vannak jelöltek az elnöki tisztségre, úgy tudom, Czene Attila, Petrov Iván, Sárdi Ákos és Wladár Sándor is szívesen átvenné az irányítást.”

Bienerth-tel szemben a szentendrei elnök is jelöltette magát a januári közgyűlésen. „18 tagegyesület kért fel, hogy jelöltessem magam elnöknek, de nem fogadtam el a felkérést, úgy gondolom, elnökségi tagként, az operatív munkában többet tudnék tenni a sportágért.”

Tóth hűtlen kezelés gyanújával közel egy hónappal ezelőtt jelentette fel Bienerth Gusztávot. „A nyomozás előkészületi szakaszban van, ami érdekes, hogy nekem kell adatokat gyűjtenem, pedig ez szerintem nem az én feladatom lenne, de halad ez az ügy, csak a maga tempójában.”

Lewis Hamilton: Vettel és Schumacher nyomában

Hatos Szabolcs
Publikálás dátuma
2017.09.01. 07:52
Fotó: AFP/Lluis Gene
A pontversenyben jelenleg második, háromszoros világbajnok Lewis Hamilton akár már a ma kezdődő olasz versenyhétvégén maga mögé utasíthat két korszakos zseniként emlegetett Ferrari-pilótát.

A Mercedest vezető brit autóversenyző sikeréhsége úgy tűnik, csillapíthatatlan. Hamilton az újkori turbóéra első idényében, 2014-ben 2008 után másodszor is világelső lett, majd 2015-ben megvédte címét, tavaly pedig az azóta visszavonult ex-csapattárssal, Nico Rosberggel szemben heroikus küzdelemben maradt alul a végső elsőségért folytatott csatában. Ez azonban nem szegte a 32 éves pilóta kedvét, aki az új, a német gyártó fölényét a korábbi évekhez képest kevésbé kidomborító idényben sem vett vissza a lendületből: a legutóbbi hétvégén, Belgiumban az idény folyamán ötödször intették le elsőként a britet, aki az Ardennekben nemcsak hét pontra faragta hátrányát a Ferrarival versenyző Sebastian Vettellel szemben, hanem az évadbeli sikerek számában meg is előzte az egyelőre "csak" négyszer nyerő riválist. Hamilton nem mellesleg még szombaton, az első rajthelyek tekintetében beállította a legnagyobb sikereit szintén a Ferrari pilótájaként elérő hétszeres bajnok német legenda, Michael Schumacher rekordját.

A versenyfutás az idei idény utolsó európai állomásán, az autósport – és a Ferrari-rajongók – egyik szentélyében, Monzában folytatódik. Ott, ahol a Ferrari több mint egy márka, s ahol az imádott piros versenygéppel öt vb-címet nyerő Schumachernek német létére évekig még azt is elnézték az olasz fanatikusok, hogy karmesterként vezényeljen a Himnusz alatt (a rekordbajnok 1996 és 2006 között ötször tehette ezt a dobogó legmagasabb fokáról – a szerk).

Noha a listavezető továbbra is a bajnokság kezdete óta éllovas Vettel, a hétpontnyi fór adott esetben egykönnyen ledolgozható, hiszen a mostani pontrendszerben éppen héttel többet kasszírozhat a győztes a másodiknál. Persze, a Ferrari belgiumi formája, s a Spa-Francorchamps-ban is "veszélyes" Vettel lendülete nem feltétlenül a Mercedes hegemóniáját vetíti előre.

„Azt mondtuk Spa előtt, hogy nem szabad elbíznunk magunkat, a legutóbbi hétvége pedig bizonyította, hogy miért nem” – idézte Toto Wolffot, a Mercedes motorsport-igazgatóját a Sky Sports. – Kemény harcot vívtunk a Ferrarival, s noha végül mi kerekedtünk felül, nagyon kicsi volt az előnyünk. Hasonlóan szoros csatára számítunk az év további futamain is – beszélt várakozásairól a csapatvezető.

Olaszországban akár bekövetkezik az őrségváltás az élen, akár nem, a párviadal újabb felvonására jó esély kínálkozik, az ugyanakkor kijelenthező, hogy a lényegi kérdés még nem az első szeptemberi versenyhétvégén dől el. Hamilton viszont tovább írhatja a történelmet, hiszen egy részsikerrel – értsd: rajtelsőséggel – végképp átadná a múltnak Schumacher rekordját.

Mivel a hazai futamán már túl van, hol máshol tehetné meg ezt ideálisabb helyen, mint Monzában?