Ember vagy ördög Lakatos Imre?

Lakatos Imre nemzetközi hírű matematikust, tudományfilozófust egyesek zseninek, mások ördögien gonosznak tartották. Évekig jelentett az ÁVH-nak barátairól és kollégáiról, többek között a Mérei házaspárról. 1956-ban politikailag aktív volt, majd Angliába emigrált. Cambridge-ben és a Londoni Egyetem filozófiai karán tanított. 1974-ben halt meg. Az „Ember vagy ördög” – Ki volt Lakatos Imre? című filmet Mérei Anna készítette, szeptember 6-án, 17 órakor ingyenesen vetítik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának aulájában.

Szerző

Elveszített barát

Publikálás dátuma
2017.09.01. 07:47

Parancs János, ha élne, most lenne 80 éves. Sajnos már régen nincs közöttünk. Nem olvashatjuk harcos, kemény költeményeit, nem kérhetjük tanácsát versekről, költők értékeléséről, nem ihatunk vele két deci bort, nem főz kávét kis masinájával. „A hosszú haldoklás elviselhetetlen” – írta egyik korai kötetében 1970-ben. Akkor már visszajött Párizsból, ahol társaival a magyar nyelvű líra megteremtésén fáradozott. Előbb Rezek Román bencés szerzetes, a későbbi Teilhard de Chardin-kutató kőnyomataiban, az Ahogy lehetben, utóbb a sokszor nagy vihart kavart Magyar Műhelyben. Később szakított a szélsőséges avantgárddal, saját útjára lépett, melynek lényege a megalkuvás nélküli igazmondás lett, küzdelem az élet buktatóival és az emberi gyengeségekkel: „bukdosás föl s le, föl s le szakadatlanul, - fogadkozás és gyürkőzés, irgalmatlan fojtogatás…”

Hazatérte után a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában kapott állást. Itt ismertem meg egy félig a fölbe vájt szobában, melynek dísze két kopott fotel és egy hatalmas íróasztal volt, rajta mindig jókora dobozokban a feldolgozásra váró kéziratokkal. Délben felkerekedett, s valamelyik költőbarátjával elballagott a Veres Pálné utcai borkimérésbe, ahol a legendás focista, Kocsis „Sanyi” („Kocka”) édesanyja ült a pénztárban. Itt beszélgettek két deci bor mellett az irodalom újdonságairól, versekről, fordításokról, francia költőkről. Szobájában is szívesen felkeresték a korszak írói. Itt ismerkedhettem meg újra Zelk Zoltánnal, akivel gyerekkoromban már találkoztam a Fradi-pályán, ahová Jánossal is el-eljártunk, fel-felharsant Kormos István nevetése, megjelent Nagy Pál és Papp Tibor, az újító szándékú „műhelyesek” képviseletében, s olykor egy múzeumi munkatársunk az emeletről, aki aztán beszámolt tapasztalatairól a főigazgatónak, mígnem Parancs megneszelte a dolgot, és keresetlen szavakkal kirúgta.

Bár a félig földbe vájt szobák a száműzetés helyéül szolgáltak, s gyakran olvashattunk leiratokat, amelyekben sűrűn előfordult az „amennyiben – annyiban” fordulat, Takáts Gyula megszegve és velünk is megszegetve a szigorú szesztilalmat, palackokat hozatott a szomszédos üzletből, megrontva az ifjúságot. Eközben János felépítette életművét, verseskötetek sorával, melyek a modern magyar irodalom igazi értékei.

Amikor végképp megcsömörlött a múzeumi légkörtől, előbb a Magvetőhöz tette át székhelyét, majd együtt munkálkodtunk az Új Embernél. Ő gondozta apám életművét, amely aztán a kiadó csődjével félbemaradt. Sokszor csodálhattam hozzáértését, kikezdhetetlen erkölcsi tartását. Kemény, szeretnivaló ember volt, költőnek sem utolsó. Búcsúztatóm közben majdnem elsírtam magam. Máig sem értem, miért sietett annyira, bár tényleg olyan volt, mint az eltévedt angyal.

Szerző

Futószínház a Margitszigeten

Idén első alkalommal lesz futóknak szánt színház ma és szombat este a Margitszigeten: a nézőkből verbuvált futóközösséget Sztarenki Dóra, illetve Elek Ferenc színművészek vezetik futva, legfeljebb egy szigetkört megtéve. A kísérleti jellegű futódarabban közreműködik még a táncművész, Grecsó Zoltán, illetve Horváth Kristóf „Színész Bob” is.

Staféta néven 2015 őszén írt ki először pályázatot a Fővárosi Önkormányzat a Füge Produkció szervezésében, hogy a kisebb produkciók, az önálló munkásságuk első öt évében járó fiatal művészek és alkotói csoportok is bemutatkozási lehetőséghez jussanak. Vasárnap ezekből a Várkert Bazár tereiben rendhagyó színházi produkciókat mutatnak be, Scherer Péter és Katona László közreműködésével. Fellép a k2 Színház, a Dollár Papa Gyermekei társulat és a táncos Dányi Viktória - jelentette be a Dunapest fesztivál.

Szerző