Debrecen;lakástűz;gondatlanság;gondatlanságból elkövetett emberölés;

2017-09-01 14:36:00

Tűzben lelte halálát egy férfi Debrecenben (fotók)

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2017. augusztus 31-én 12 óra körül el akarta égetni a Debrecen, a Bayk András kertben lévő házának udvarán lévő szemetét, amit meggyújtott, majd felügyelet nélkül hagyott.

A lángok átterjedtek a ház melléképületére, amelyben egy személy tartózkodott. A tűzesetről történt bejelentést követően a tűzoltók és a rendőrök azonnal a helyszínre mentek. A hivatásos tűzoltók a lángokat megfékezték, azonban a melléképületben tartózkodó férfi életét vesztette.

A rendőrök adatgyűjtést követően az ingatlan tulajdonosát S. Barnát bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 69 éves helyi lakossal szemben – szabadlábon hagyása mellett – gondatlanságból elkövetett emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, szakértő bevonásával indított nyomozást.