Előfizetés

Hintabaleset - Új információk a sérültekről

Publikálás dátuma
2017.09.04. 16:40
Lógnak a levegőben - Forrás: Hírcentrum Várpalota videó
Hamarosan elhagyhatja a veszprémi kórházat az a még ott ápolt 14 éves fiú, aki szombaton sérült meg a várpalotai rendezvényen felállított kalapácshinta meghibásodása miatt. Továbbra is életveszélyes azonban az állapota annak a 18 éves fiatalembernek, akit koponyasérüléssel a győri kórházba szállítottak. 

Dávid Gyula, a veszprémi a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója hétfőn elmondta: a szombati baleset érintettjei közül egy térdsérülést szenvedett 14 éves fiú van még a veszprémi intézményben, törését az első napon ellátták, állapota szombat óta stabil. Biztonsági megfigyelés alatt áll, néhány nap múlva elhagyhatja a kórházat.

Tamás László, a győri Petz Aladár kórház főigazgatójának hétfő reggeli közlése szerint a baleset legsúlyosabb sérültjének, akit koponyasérüléssel szállítottak az intézménybe, továbbra is életveszélyes az állapota.

Talabér Márta (Fidesz-KDNP), Várpalota polgármestere elmondta, hogy a rendezvényt szervező Thury-Vár Nonprofit Kft.-től az önkormányzat bekérte a rendezvénnyel kapcsolatos szerződéseket, folyik a vizsgálat.

Greznár Attila, a kalapácshinta üzemeltetője telefonon azt nyilatkozta, hogy az eszközt júniusban helyezték üzembe, azt megelőzően elvégezték rajta a szükséges vizsgálatokat.  Közölte: a baleset során a berendezés két karját alátámasztó munkahenger feje tört el, ezek újak voltak, májusban szerelték be a hintába.

A rendőrség a baleset miatt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesének közlése szerint a szombati rendezvényen meghibásodott kalapácshintát egy várpalotai telephelyre szállították, a vizsgálat eredményéről későbbre ígértek tájékoztatást.

A várpalotai napok Hunyadi Mátyás téri rendezvényén szombat délután esett szét egy nyolcszemélyes hidraulikus hinta. A balesetben öten sérültek meg, közülük egy sérültet a helyszínen láttak el, négyet pedig a veszprémi kórházba vittek. A koponyasérülést szenvedett 18 éves férfit később mentőhelikopterrel átszállították a győri kórházba, ketten pedig ambuláns kezelés után elhagyhatták a veszprémi kórházat.

A rémálomszerű baleset legszerencsétlenebb érintettjei egyértelműen egy veszprémi család tagjai voltak a várpalotai napok rendezvényén - írja a Bors. Egyszer csak a hinta felső szára eltörött és hatalmas erővel az alsó szárhoz csapódott. Az alsó szár üléseiben foglalt helyet Krisztofer, testvére és édesanyjuk. A szabadon zuhanó felső szár hatalmas erővel pont Krisztofer ülését találta el. A fiú kirepült a szerkezetből, az ütközéstől 8 métert repült magatehetetlenül, majd a járdaszegélynek csapódott. A helyszínen újraélesztették, végül a mentők először a veszprémi kórházba, majd onnan a győri intézmény idegsebészetére szállították.

A szörnyűség előtti pillanatban egy hatalmas kiáltást hallottam, a fiamé volt. Akkor már tudhatta, amit én még nem. Éjszaka volt egy két és fél órás műtétje, erősen sérült az agya, a koponyája is összetört. Azt mondták az orvosok, ha életben is marad, biztosan nem fog már felépülni – mondta el a lapnak az édesanya, aki azt is jelezte: perelni fogják az üzemeltetőt, kizárt, hogy ezt megússzák.

Kilenc éve – 2008 júliusában – a Pest Megyei Tökön történt hasonló baleset. A falunapon leszakadt egy körhinta, akkor tizenhét ember sérült meg, közülük egy fiatal életveszélyesen, hárman pedig súlyosan. Az érintettek többsége gyerek volt.

Kapcsolódó
Szétesett egy körhinta, öten megsérültek

Luxus Nyíregyházán - Külföldön futtatott prostikat a pár (videó)

Publikálás dátuma
2017.09.04. 15:21
Fotó: police.hu
Külföldön foglalkoztatott prostituáltak keresete biztosította a nyíregyházi pár fényűző életét - írja a police.hu. 

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette, valamint kitartottság bűntette miatt folytat nyomozást Á. Róbert 36 éves és élettársa, B. Mónika 35 éves nyíregyházi lakosok ellen.

A megalapozott gyanú szerint a férfi és a nő anyagi haszonszerzés érdekében több nő részére rendszeresen szervezett utazásokat és szállást nyugat európai országokba az elmúlt időszakban annak érdekében, hogy ott idegen férfiak számára anyagi ellenszolgáltatásért nyújtsanak szexuális szolgáltatást.

A kiutazás, valamint a szállás megszervezésével a pár közvetlenül megteremtette annak lehetőségét, hogy az általuk beszervezett nők külföldi személyekkel anyagi ellenszolgáltatásért teremtsenek nemi kapcsolatot. A nőknek a szexuális szolgáltatásaikkal megkeresett pénzt a gyanúsítottaknak át kellett adniuk, illetve bankszámlájukra kellett utalniuk. A nyomozás adatai szerint a pénzt Á. Róbert és B. Mónika fényűző életük megteremtésére, illetve fenntartására fordította.

Nyíregyházi lakóhelyükön a rendőrök lefoglaltak egy Audi A6 típusú személygépkocsit, egymillió forintnak megfelelő valutát és arany ékszereket. A rendőrök Á. Róbertet és B. Mónikát 2017. augusztus 31-én Nyíregyházán elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrség előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság 2017. szeptember 2-án mindkét gyanúsított vonatkozásában elrendelt.       

Felfegyverkezett férfi támadt a rendőrökre

Publikálás dátuma
2017.09.04. 13:21
Illusztráció/Népszava
Mentő és több rendőrségi jármű is megállt vasárnap Vásárhelyen a Rudnay utcában, a Móricz Zsigmond utcához közeli egyik társasháznál - írja a Vásárhely24.com. Szanka Ferenc csoportvezető ügyész, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője a portál kérdésére elmondta, hogy a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást tegnap egy hódmezővásárhelyi férfivel szemben.

A távitrai iroda érdeklődésére a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője megerősítette a Vásárhely24.com információit, miszerint felfegyverkezve rendőrre támadt egy férfi Hódmezővásárhelyen megtoldva annyival, hogy a gyanúsítottat őrizetbe vették, kihallgatása jelenleg is folyik.