korrupció;népszavazás;Vágó Gábor;

2017-09-06 07:03:00

Indulhat a korrupcióellenes aláírásgyűjtés

Legalább tizenkét évre emelné a korrupciós bűncselekmények elévülési idejét Vágó Gábor, a Korrupció Ellenes Szövetség titkárának népszavazási kérdése, amire kedden a Kúria is rábólintott. Így elhárult az utolsó jogi akadály az aláírásgyűjtés elindítása elől. Vágó Gábor lapunknak elmondta: rövidesen elkezdi ebben a kérdésben is az aláírásgyűjtést, de felveszi az ügyben a kapcsolatot a vele a másik, az állami bérplafon ügyében együttműködő pártokkal is. Eddig a Momentum és a DK jelezte egyértelműen, hogy részt vesznek a korrupcióellenes népszavazási aláírásgyűjtésben is. Papp Gergő, a Momentum sajtósa elmondta: a Momentum "teljes erejével" támogatja a népszavazást, 1200 taggal, 100 alapszervezettel részt fognak venni az aláírásgyűjtésben. Részt vesz az aláírásgyűjtésben a Demokratikus Koalíció is, bár Gréczy Zsolt pártszóvivő hangsúlyozta, hogy ez egy bonyolult jogi kérdés, amiről még tárgyalni kell a téma szakértőivel. A többi ellenzéki pártnál az idő rövidsége miatt még nem döntöttek. Ám könnyen lehet, hogy jó részük szintén besorol Vágó kezdeményezése mögé. „Önmagában a javaslat szimpatikus, ám még nem született hivatalos állásfoglalásunk” - mondta lapunknak Nyakó István, az MSZP szóvivője. Szintén nincs még erről döntés a Jobbiknál sem, ám, mint azt a párt sajtóosztályán megtudtuk, a javaslat nem áll távol a Jobbik célkitűzéseitől. Vélhetően az LMP is beáll majd volt politikusa mögé, ám lapzártánkig nem döntöttek a kérdésben.

A korrupciós népszavazási kérdés politikai súlyát jelezte, hogy a Fidesz már egészen korán rámozdult az ügyre. Miután májusban a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette Vágó kérdését, a kormánypárthoz szorosan kötődő Alapjogokért Központ elemzője támadta ugyanis meg a javaslatot a Kúriánál. A Melles Marcell által jegyzett beadvány többek között azt sérelmezte, hogy a vesztegetés így ugyanolyan jogi megítélés alá esne, mint az életellenes bűncselekmények, ám a Kúria most elvetette ezt az érvelést.

Mindig hálás kampánytéma

A Fidesz 2002-es vereségéhez is nagyban hozzájárult az a közmeggyőződés, hogy ez párt lop - állítja Ceglédi Zoltán politikai elemző.

- Mekkora politikai lehetőség az ellenzék számára egy ilyen népszavazási kampány?

- A korrupciós vád mindig hálás kampánytéma, ám csak akkor működik, ha sikerül azt az emberek által könnyen érthető hétköznapi történetté formálni. Nem véletlen, hogy Rogán Antalnak is sokkal kellemetlenebb volt a félmilliós helikopter-történet, mint a sokmilliárdos letelepedési kötvény-balhé. A magyar társadalom nagyon is érzékeny korrupció témájára: Torgyán Józsefet is az buktatta meg a nyilvánosság szemében, hogy kiderült, belső liftes a budai villája, de a Fidesz 2002-es vereségéhez is nagyban hozzájárult az a közmeggyőződés, hogy ez párt lop.

- Eddig miért nem lehetett ebből komoly kampánytémát faragni?

- A hiányos képességek mellett hitelességi problémákat is látok az ellenzéki oldalon. Nehéz úgy a fideszes korrupció ellen küzdeni, ha időnként én is érintett vagyok benne - hogy finoman fogalmazzam meg azt, amit mindenki tud: a főváros egyes kerületeiben nyílt összejátszás megy a Fidesz és egyes ellenzéki frakciók között.

- Egy hiteles ellenzéki formációval sikeres lehet egy ilyen kampány?

- A korrupció kampánytémaként arra alkalmas, hogy a kormány szavazótáborát csökkentse. Ugyanakkor a lemorzsolódók nem adódnak hozzá automatikusan az ellenzékhez. A növekedéshez szükséges egy pozitív kampány is. Az ellenzék ehelyett arra rendezkedett be, hogy egymástól csábítsanak át szavazókat, és ezt is egymás gyalázásával, nem pozitív, nem kifelé szóló üzenetekkel teszik. Fontos téma a korrupció, de csak ezzel foglalkozni, az alig félmunka.