NB I;röplabda;Gödöllő;

2017-09-06 17:40:00

Női röplabda NB I - Ő lett a Gödöllő vezetőedzője

Idősebb Grózer György lett a Penta Gödöllői RC női röplabdacsapatának vezetőedzője.    

A klub szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Németországból hazatért szakember Borkovits Zoltánt váltja a kispadon, segítője a korábbi másodedző, Szalay Attila lesz. Grózer György elmondta, kész utánpótlás-koncepcióval érkezett a klubhoz, ennek megvalósításában a német szövetség nem volt partner, azonban Magyarországon a sportot támogató társaságiadó-kedvezmény rendszere (TAO) miatt alkalmasak a feltételek.

A tréner hangsúlyozta, a hatodik hely elérése a cél a bajnokságban. Kizárólag magyar tehetségekre támaszkodnának, eddig négy új játékos csatlakozott a kerethez, Hackl Szilvia, Horváth Petra, valamint a strandröplabda országos bajnok Lakatos Enikő, Lutter Eszter kettős. A sajtótájékoztatón elhangzott, a klubnál azon dolgoznak, hogy állandó otthont találjon magának az együttes, ennek érdekében pedig egy új csarnok felépítése is szóba került.