listázás;888.hu;Soros bérencek;

2017-09-07 08:09:00

Listázás

Tudta ön, honnan lehet felismerni a Soros-bérenc újságírót? Ha eddig nem sejtette, a 888.hu-n elolvashatja a megfejtést. Az Orbán-kabinettel mindig mindenben egyetértő portál szerint Soros-bérenc az, aki írásaiban „gyakran foglalkozik a szerinte korrupt kormánnyal”. Meg az, aki megpróbálja bemutatni, hogyan bánunk az egyébként az újságírók elől elzárt déli tranzitzónában a menekültekkel, „megkérdőjelezve a kormány szavahihetőségét és felkészültségét ezzel kapcsolatban”. Meg az is, aki „a Jobbik elnökével, Vona Gáborral közölt imázsinterjút”.

Nem az a meglepő a hatalommal szimbiózisban működő kiadvány álláspontjában, hogy ezek szerit már Vona Gábor is Soros György kottájából játszik (vagy fordítva – tényleg nem szeretnénk a kákán is csomót keresni, de a Fidesz 2016 óta következetesen antiszemitázza és nácizza a Jobbikot, nemritkán épp a 888.hu-n; ha tehát jól értjük, akkor szerintük a zsidóellenes Soros György vénségére be is nácult), hanem inkább az, hogy a legújabb összeesküvés-elmélet alátámasztásához mennyire papírsúlyú érveket találtak. 12 „sorosista” újságírót listáztak, és a legerősebb kapcsolat, amit az érintettek és Soros György között ki tudtak mutatni, az volt, hogy az egyikük a Soros valamelyik befektetési alapja által részfinanszírozott Magyar Narancsnál dolgozott. (Csak a tények kedvéért: utoljára 2008-ban, amikor Soros Györgynek még annyi köze sem volt a Narancshoz, mint most.)

„Ők Soros szócsövei” - mondja a közpénzen kitartott, ismeretlen olvasottságú (nem auditált, azaz a rajta elhelyezett állami hirdetésekért mérhető ellenszolgáltatást nyújtani nem tudó) pártszócső 12 olyan újságíróról, akik semmilyen néven nevezhető relációban nem állnak Soros Györggyel. És ezt ma Magyarországon nem egyszerűen újságírásnak hívják, de mindannyiunk adójából még támogatják is.